13 márc A balerina kávéja
– Szerintem előbb igyunk egy kávét, utána megnézzük a várat, aztán lesétálunk, áthajókázunk a szigetre, megkongatjuk a harangot, és az utolsó előtti busszal visszamegyünk Ljubljanaba.
Nem véletlen, a tökéletes tervek mindig úgy kezdődnek, hogy először iszunk egy kávét, utána indulhat a pörgés – a kávészünet tíz perce azonban szent. Mindent ehhez mérünk, a kávé hirtelen időhatározó lesz, kávé előttről, kávé közbenről, és kávé utánról beszélünk. Ez határozza meg az életritmusunkat, ez a viszonyítási pont.
Bledben vagyunk, észak-nyugat Szlovéniában, mégis arra gondolok, éppen most láttuk meg közelről a parányi ékszerdoboz tetején kecsesen forgó balerinát élőben. A tó felszínén ezernyi szilánkká törik a fény, és sejtelmes köd burkolja a tó közepéről kiemelkedő szigetet a híres templommal. A szláv mitológia szerint ezen a szigeten állt Živa, a szláv szerelem és termékenység istennő szentélye. A templom harangjának legendája szerint, aki háromszor megkongatja a harangot, annak szerencséje lesz.
A szerencsét ma más lapra tartogatjuk. A várban tanyázunk, és fittyet hányva arra, hogy a naptár decembert mutat, pulóverben napfürdőzünk a várfalon. Kezünkben az elmaradhatatlan bela kava, és csendben vagyunk.
Szeretnék festő lenni. Ecsetet szorongatva ülnék a várban, az olajfesték felett merengenék ahhoz, hogy a tó felszínén ezernyi szivárvánnyá törő fény mélykékre, vagy hideg acélszürkére festi a vizet? Biztos, hogy olajfestéket használnék? Vagy inkább akvarellt? A hegy gerincén csillanó fénypászma valóban sárgás-kékes fénybe vonja az Alpokat? Vissza lehet egyáltalán adni azt, amit látok?
Szeretnék fotós lenni. Fényképezőgépet szorongatva állnék, guggolnék, kúsznék-másznék a várban, nullákká és egyesekké alakítanék minden szépet, amit látok. Felesleges módosítások és filterek nélkül tárnám a nézők elé a bledi varázsvilágot, felfedezném a kövek között bujkáló tündéreket, templom tornyában elsuttogott kívánságokat.
Szeretnék író lenni. Hm. Író lennék, vagy mifene, és nincsenek szavaim arra, amit látok. Bár jut eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat, mégis az az érzés a legerősebb bennem, hogy itt és most jó. Nem pazar, nem bájos, nem gyönyörű, nem lélegzetelállító. Persze az is, de hirtelen minden nagy szó olyan értelmetlenné és giccsessé válik a valóságra vetítve.
Kezemben a kávé, amit a fából készült kanállal kevergetek, körülöttem turisták mindenhol és bárhol, és hosszú – túl hosszú- idő után azt érzem, hogy jó helyen vagyok, jó időben.
Forrás / Fotó: Mezei Ágnes Hanna
https://szelencetitkok.hu
https://www.facebook.com/szelencetitkok/?fref=ts