04 ápr Kávélopó naplopó – ADD VISSZA A KÁVÉM!
LOPTÁK MÁR EL A KÁVÉD?
A kávét, ezt a sötétlő, forró erőt és energiát adó éltető italt tartjuk reggel, délben, és este is a szent italnak. Ha kimarad egy csésze –ami egyetlen kávéfüggővel sem fordulhat elő!- akkor nincs mese, vége a világnak. De mi történik akkor, ha valaki, egy gaz kávélopó galád módon eltulajdonítja a kávénkat, és ezzel a szörnyű, és mélységesen elítélendő tettével az idegen megfoszt minket a kávézás élményétől? Otthon még hagyján, de mit tegyünk akkor, ha egy kávézóban nyúlják le a kávénkat?
Sétálsz az utcán
És megkívánod a kávét – zsigeri érzés, hajt a koffein utáni vágy, és betérsz az első helyre, ahol az adagodhoz juthatsz. Nincs mit tenni, junkie vagy, kell a koffein, a folyadék, az első “tékövéj”, mert szokás szerint rohansz. Rendelsz. Gyors vagy és hatékony, használod a kérem és a köszönöm szavakat, a kávézóba se belépéskor, se távozáskor nem felejtesz el köszönni. Már azelőtt válaszolsz a felszolgáló/pultos/barista kérdéseire, mielőtt feltenné, hogy mekkora és milyen kávét kérsz, itt fogyasztod, vagy éppen elviszed. A törzsvásárlói kártyádat előbb húzod elő, mint a lakáskulcsodat, ők pecsételnek, te fizetsz, és vársz. Fél szemmel azért oda-oda pislantasz a süteményes pultra, mert az a csokis-karamellás akármi minden érzékszervedet felkorbácsolta, életmódváltás ide vagy oda. Egy ideig zavarba ejtően toporogsz, mert az eszed tudja, hogy azért az egy szelet süteményért még másnap is az edzőteremben fogsz izzadni, ugyanakkor a gyomrod eléggé korog.
Örömmel rikkantják
Elkészült a kávéd! Erőnek erejével elszakítod a tekintetedet a csokis-karamellás “sütigazmustól”, és határozott léptekkel a “kávégazmus” felé lépdelsz. Már érzed az ízét a szádban, és akkor hirtelen a kávé nincs ott. Talán a meg nem kapott cukor játszik veled? Vagy az agyad ezzel a csalfa érzékcsalódással cicázik veled, amiért nem juttattad időben elég kávéhoz?
Ekkor látod meg őt.
Elég helyes, egy adag koffein után talán még rá is köszönnél kedvesen, ha éppen nem a te kávéddal robogna az ajtó felé. Két lehetőség van: vagy elengeded (kit áltatunk, esélytelen, hogy futni hagyjuk, hát meglóg a kávénkkal!), vagy halált megvető bátorsággal elé toppanunk, de akkor kockáztatjuk, hogy kiömlik a kávé. Ördögi kör.
- Elnézést, azt hiszem az én kávémat kapta fel a nagy rohanásban!
- Nem, ez az enyém!
Nyilván, hiszen mint ismeretes, minden 1,90 cm magas borostás úriembert Ágihannának hívnak. Hát persze! Az első kávén azért túl vagyunk, tehát pörög annyira az agyunk, hogy ezt nem hisszük el. Kedvesen a “tékövéj” poháron trónoló névre bökünk, majd magunkra mutatunk, hátha az Activity megy annyira, hogy visszaadja a kávét, amit az életünk árán is megszerzünk. Ám ekkor a szájához emeli az isteni italt, és jó nagyot kortyol a kávéból, megmutatva, hogy szerinte mi-kihez tartozik. Fortyognak az indulatok, csíkos pólójában egyre inkább hasonlít egy megrögzött kávélopóra, és hirtelen levegő után kapunk mindannyian. Kávélopó kihasználva a pillanatnyi zavart megrökönyödést, kereket old. Lehajtott fejjel gyászoljuk, és egy perc néma csenddel emlékezünk meg az extra nagy karamellás lattenkra hideg tejjel. Talán egy-két könnycseppet is elmorzsolunk.
- Hagyd csak, készítek egy másikat! – mondja a barista fiú, mire a szívünk ismét repesni kezd.
- Kérhetnék még egy csokis-karamellás instant boldogságot is?
Kacag, kacagok. Odakintről hangos káromkodás, Kávélopó magára öntötte a lattet.
Forrás / Fotók: Bigstock.com
szelencetitkok.blogspot.hu
www.facebook.com/szelencetitkok