18 okt Szakítás – Mit él át a nő, amikor elveszíti a kedvest?
Egy nő életében a párkapcsolat különleges helyet foglal el. Különleges jelentőséggel bír, ha egy férfi oldalán létezhet. Egyszerűen egyensúlyba kerül, mert mi nők, ellentétben az erősebbik nemmel nem egyensúlyra születtünk, míg a férfiak számára ez teljességgel természetes.
Mi nők, nem túlzás azt állítanom, hogy minden egyes képességünket azért kaptuk, hogy kapcsolatokat létesíthessünk, s ha lehet, ebben főszerepet szánjunk a férfinak és az ő megtartó férfierejének. Empatikusak, finom lelkűek vagyunk, kiváló a kommunikációs készségünk, érzékenyebb még a testfelületünk is az érintés útján történő kapcsolódásra, – hogy csak néhány jellemző példát említsek…
Amikor egy sikeres karriert befutott nővel beszélgetek, aki a felszínen ugyan határozott, s gyakran talán kissé távolságtartó is, ahogy egyre inkább oldódik a szituációban, hamar felszínre kerül mindaz, amit amúgy tudatosan, vagy öntudatlanul is igyekszik elfojtani magában. A kételyek, hogy ha nincs párkapcsolata, vajon mennyit is ér ő nőként? És egyáltalán, mi értelme az életének?…
Ezek a kétségek minden sikeres nőben ott vannak. Ott vannak, hiszen az alapvető női minőséget nem sikerül megélniük, s ez folyton hiánnyal tölti el őket. Egy nő ugyanis mindig a kapcsolatai alapján határozza meg magát, s ha nem tud felmutatni egy rendezett magánéletet, egyből nem is gondolja magát értékesnek.
Ha a párkapcsolat ennyire fontos, nem nehéz belegondolni abba, hogy annak elvesztése miféle károkat okoz egy nő lelkében. Egyszerűen megsemmisülünk a csalódástól, főként, ha bennünket hagynak el. Ismerek olyan nőket, akik évekig keresték az indokot arra, hogy férjük miért ment el, miért nem vették észre a jeleket, mit kellett volna másként csinálni.
Ezek nagyon komoly kérdések, de nem biztos, hogy egyedül megválaszolhatók. Sokan ilyenkor az időben bíznak, hogy az majd gyógyírt jelent a sebekre, de ez óriási tévedés.
Az idő nem forrasztja be a sebzett szívet. Persze, valamelyest csitul a fájdalom, de a kimondatlan és főként megválaszolatlan kérdések örökre, mint egy mementó, ott lesznek. Márpedig sebzett lélekkel nehéz új kapcsolatot kialakítani. És egyben óriási felelőtlenség! Felelőtlen dolog mind a másikkal, mind önmagunkkal szemben.
Önmagunkkal szemben elsősorban azért, mert olyan dolgot erőltetünk, melyre még nem állunk készen.
Hogy egy példával is éljek: Amikor megrándul a lábad, mit teszel és mit tapasztalsz?…Fáj, fáj, fájdogál, előbb utóbb megnézeted az orvossal, s kapsz rá valamilyen kenőcsöt, amit használsz, s mellette a lábad pihentetéséről szóló orvosi javallatokat is valószínűleg betartod majd. Betartod, mert ha nem teszed, tudod, milyen következményekkel számolhatsz.
De miért nem tesszük ugyanezt, amikor a lelkünk beteg?….
Életünk egyik legfontosabb és mellette legfájdalmasabb állomásán tehát jobbára egyedül vagyunk, s arra, hogy igazán segítséget kérjünk, még csak nem is gondolunk. Pedig ez az alapja a boldogságra ítélt újrakezdésnek és épp ez a nagy lehetőség is a fájdalomban, a szenvedésben, hogy valami egészen újat alkossunk és értelmet nyerjen mindaz, ami most még éget, s ami megsebzett.
Bús Tímea,
életvezetési coach, párkapcsolati szakértő
A Duals Társkereső Iroda vezetője
www.duals-tarskereses.hu
www.bustimeacoach.hu
Forrás / Fotó: www.bigstockphoto.com