A barista, aki okosabbnak hiszi magát a kave.hu-nál

a barista

A barista, aki okosabbnak hiszi magát a kave.hu-nál

Bemutatkozás
Losonczy Marcell vagyok,a Pannon Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakán szereztem diplomát 2010-ben. Pár hónapos szakmai gyakorlatom alatt az egyik vezető hazai szeszes ital gyártónál dolgoztam, ahol viszont rá kellett döbbennem, hogy ez az életforma sajnos nem az én utam.

Gyorsan körvonalazódott, hogy az alkalmazotti lét egyszerűen nem nekem való, és helyette szeretnék saját vállalkozást indítani. Ekkoriban még nem vállalkoztam a szó valós értelmében, mert még előttem sem volt tiszta, hogy milyen termékre vagy szolgáltatásra építhetném a saját cégemet. A három hónapos gyakorlat után így elkezdtem az online pókerre fókuszálni, és a következő hét évben ebből éltem.

A mesékben a hét év mindig szimbolikus fordulópontot jelent, és ez nálam is pontosan így történt: 2017-ben úgy éreztem, itt az ideje váltanom. Szépen lassan kirajzolódott előttem, hogy mi az, amivel nap mint nap foglalkozni szeretnék, és amire egy vállalkozást is ésszerű felépíteni. Így jutottunk el a nagy szerelmemhez, a kávéhoz.

Nagyon sokan szeretnének otthon finomabb, jobb minőségű kávét inni, de mivel nem ismerik mélyebben a kávé világát, nem  tudják, hogy milyen fantasztikus eszközök léteznek, és hogy egy kis gyakorlás után milyen csodálatos ízeket varázsolhatunk elő belőlük.

Otthoni fogyasztásra legjobban a ROK-ot és az Aeropresst szeretem, de szívesen nyúlok a V60-hoz, vagy akár egy egyszerű kotyogóshoz is. Ha kiváló minőségű alapanyagokkal dolgozunk, és jól, megfelelő ismeretekkel használjuk ezeket az eszközöket, akkor garantáltan nagy meglepetésben lesz részünk.Megdöbbentő, hogy egy kis rákészüléssel milyen szuper színvonalú kávét élvezhetünk akár nap mint nap – a saját konyhánkban!

A pókerezés hosszú évei alatt már kihagyhatatlan része volt a napi rituáléimnak a kávé. Nagyon fontosnak tartottam, hogy mindig jó élményt nyújtson, ha iszok egy csészével. Egyre többet és egyre tudatosabban tanultam és kísérleteztem otthon, ahol– igazi maximalistaként – mindig jobb és jobb italt szerettem volna készíteni magamnak.

Az elmúlt két évben már komolyabban foglalkoztam a kávéval, rengeteget olvastam és tájékozódtam a témában –de a tudásomon természetesen a barista képzés elvégzése lendített igazán nagyot.Ha időm engedi, lehetőleg minden jelentősebb workshopon, kiállításon, kávés eseményen és cuppingon (kávékóstolás) részt veszek, hiszen a tanulás nem véges folyamat, és újdonságok felfedezésére mindig van lehetőség.

maran

A kávé választott engem

Számomra pont tíz éve, 2008-ban kezdődött minden. Először nem is a kávéba szerettem bele, hanem magába a rituáléba. A frissen őrölt kávé illatába, ami már gyerekként is vonzott. A hangba, amikor a kiskanállal véletlenül megkoccantom a csésze falát. Az érzésbe, amikor egy régi jóbaráttal beszélgetünk a tökéletesen elkészített kávénk társaságában.

Tíz év kellett hozzá, hogy a tudásom, a lelkesedésem, és a vállalkozói kedvem összeérjen, és számomra is kikristályosodjon, mi a célom:  olyan aromákat és ízeket szeretnék minél több kávérajongó csészéjébe varázsolni, amikről korábban álmodni sem mertek.

Mindezek eredményeként született meg 2017-ben a Maran Coffee.

maran

Maran Coffee

A legjobb minőségű prémium zöld kávékat válogatjuk ki, majd szakszerűen, nagy odafigyeléssel pörköljük le őket, hogy a Ti kávékészítő eszközeitekbe csak a legkiválóbb, legtökéletesebb aromájú szemek kerüljenek! Ráadásul még ezen a ponton sem hagyunk Benneteket magatokra: rendszeresen meghirdetett workshopjainkkal, személyre szabott oktatásainkkal mindenben segítünk, hogy a legjobbat hozzátok ki a kávéinkból.

maran

És miben főzzük mi a kávét?

Mivel szeretjük a hagyományokat, de nyitottak vagyunk az újdonságokra is, tradicionális és újhullámos eszközöket egyaránt szívesen használunk kávéink elkészítéséhez. Imádjuk a kotyogóst, de megmutatjuk hogyan tudsz egy igazi, krémes espressot készíteni saját otthonodban egy ROK-kal, vagy gyümölcsös filterkávét V60-al, Aeropress-szel esetleg Chemex-szel.

Mindezekben Herczeg Olivér barátom, a Maran head baristája és szakmai tanácsadója a segítségem. Olivér 2013-ban végezte el a barista képzést, és azóta szenvedélyes kávéspecialistaként több itthoni és külföldi kávézóban dolgozott már. Jelenleg Pécsen él, ahol szőlész-borász egyetemi tanulmányai mellett a Tettye Kávézó baristája, és persze a Maran kávé nagykövete.

Bár a mindennapjainak alapvető része a tökéletes espresso elkészítése, saját bevallása szerint mégis a filterkávé és a kotyogós az ő világa. Mivel sokat utazik, ezért fontos, hogy bárhol, bármikor el tudja készíteni a kedvenc kávéját – természetesen a lehető legkiválóbb minőségben!

Munkánk célja, hogy Nektek is bebizonyítsuk, hogy egy kis tanulással és utánajárással otthon is tudtok kávéházi minőséget előállítani. Azt tapasztaljuk, hogy sokan nem is tudják, milyen izgalmas ízek és lehetőségek várnak rájuk…

Workshopjaink, cikkeink, blogbejegyzéseink, illetve publikált termék-összehasonlításaink és-tesztjeink mind a fenti célt szolgálják, valamint honlapunkon gyakran beszámolunk személyes utazásainkról és élményeinkről is, hogy olvasóinkkal is megosszuk az átélt kávékalandokat.

Ha Te is imádod a kávét, és számodra sem mindegy, hogy mit iszol, akkor a lehető legjobb helyen jársz: a Marannál a kávéélmény garantált!

További részletek: Maran Coffee

 



Google Analytics-et használunk

Elfogadod, hogy az oldal Google Analytics követőkódot használ? Amennyiben igen, úgy bővebb tájékoztatást kapunk olvasási szokásaidról, ami még nagyobb kihívást jelent számunkra, hogy izgalmas témákról írjunk. Ha nem járulsz hozzá, az sem gond, hiszen továbbra is ugyanúgy olvashatod kedvenceidet.