07 márc A NŐI TÁSKA TITKAI
Van egy rejtelmes hely, egy misztikus világ, amit legtöbbször még annak tulajdonosa sem ismer valójában. Csak sejti, mit rejt ez a titokzatos univerzum, és hogy milyen szabályok szerint léteznek benne a dolgok. Ez a női táska.
Beültünk a barátnőmmel kávézni az egyik kedvenc helyünkre. Beszélgettünk, élveztük a kávézó monoton nyüzsgését, az illatokat és az erőtlen tavaszi napsütés simogató melegét. Régi barátság, a néhány héttel korábbi utolsó mondatnál folytattuk anélkül, hogy bármilyen kérdés felmerült volna – mintha azóta is folyamatos kommunikáció lett volna közöttünk.
Mindig van a táskámban ajakápoló. A beszélgetés közben szükségét éreztem, a táskámért nyúltam. Nagy, fekete, hogy beleférjen a laptop is. De mindennek megvan a helye – vagyis van a fejemben egy megszokott szabályrendszer, ami szerint egyik-másik zsebbe dobom bele a különböző dolgokat. Így hát magabiztosan nyúltam oda, ahol az ajakápolónak lennie kell. Előbb egy csomag rágó, majd egy ceruzahegyező akadt a kezem ügyébe. Kutattam tovább, megakasztva ezzel egy rövid időre a beszélgetés fonalát, mert egyre kevésbé tudtam figyelni a barátnőm történetére, és egyre inkább azon járt az agyam, hogy mikor vettem ki azt a fránya ajakápolót, és miért nem tettem vissza?
Majd elnézést kértem, és már a szememmel is a táska tartalmát kutattam. Ez nem a legnagyobb zsebe, ebben hogy tud úgy elveszni, hogy már két perce nem találom? Belenéztem: tollak és ceruzák, papírzsebkendők, mentolos cukorkák néztek vissza rám, meg néhány cetli, amolyan “must-to-do” és “must-have” listák, egy notesz és néhány hajgumi, de az a barackszínű henger még mindig nem bújt elő. A személyimet és a bérletemet is megtapogattam párszor, mire az egyik sarokban végre megpillantottam: diadalittasan vettem elő onnan, ahol már legalább ötször megnéztem, és akkor biztos, hogy nem volt ott, most mégis megtaláltam.
KIISMERHETETLEN
A barátnőm persze csak legyintett – ismeri a problémát. Megbeszéltük, hogy akármilyen nagy vagy kicsi egy női táska, abban képtelenség rendet tartani. Hiszen nekem sem ez volt a legnagyobb rekesze, abban el sem merem képzelni, mi zajlik! Pedig minden egyes alkalommal, amikor új táskát veszek, és átpakolok a régiből, elhatározom, hogy ebben most már rendet tartok, mert nem ez volt az első alkalom, hogy nem találtam meg azt, amit kerestem. Mondanom sem kell: sosem sikerül. Mert a női táskában a dolgok valami sajátos szabály szerint átrendeződnek, eltűnnek és előbukkannak – erre még a brit kutatók sem adtak magyarázatot. Minden bizonnyal valami bonyolult matematikai képlettel alá lehet támasztani a dolgok ilyen formában való szerveződését… És persze az sem könnyíti meg a dolgunkat, hogy a legtöbb esetben a bélés színe is csak nehezíti a kutatást.
Ugyanakkor izgalmas lehet belekukkantani egy-egy női táskába, sokszor nem is hinnénk, mennyi mindent rejtenek, amire valószínűleg nem is gondolnánk. A férfiak jelentős többsége erre persze csak legyint, mert nem értik, miért hordunk magunknál annyi (szerintük) fölösleges cuccot, de ez az álláspontjuk minden alkalommal megdől, amikor kérnek egy darab papírt, egy zsebkendőt, vagy bármit, amivel rögzíteni, alátámasztani, bekenni vagy ragasztani lehet – ilyenkor mi, nők egy félmosollyal csak arra gondolunk: “Na ugye…”.
Forrás: Fotó/ bigstockphoto.com