JÉZUSOM! IMA A KÁVÉ OLTÁRÁN?

jézusom

JÉZUSOM! IMA A KÁVÉ OLTÁRÁN?

Hányszor sikítottunk már fel örömünkben, amikor megláttuk a kávénkat: Jézusom?!

A hit, mint ahogy a kávé is – tudjuk jól -, sok mindenre képes. Pedig a kávénak, legalábbis amit otthon főzünk, vagy a kávézóban rendelünk, a világon semmi köze Jézushoz. Akkor meg miért emlegetjük mindig, mikor a barista biztos kezei leteszik elénk hőn áhított csíkos, gőzölt habos tejeskávénkat? Hosszú pályafutásunk alatt lehettünk már szemtanúi annak is, amikor valaki meglátva a varázslatos koffein adagját, tapsolni kezdett örömében. Tiszta Vidám Vasárnap! A kávé, az íz, a hozzá tartozó procedúra; a kávéimádóknak mindezek együtt jelentik az isteni szentháromságot. De ne rohanjunk ennyire előre. Kíváncsiak voltunk, vajon Jézus korában létezett-e a kávé, fogyasztotta-e Júdea népe ezt az általunk szentként emlegetett italt, és egyáltalán, miért mondjuk rá mindig azt, hogy: “Jézusom?!”

 

A kávébab felfedezésének időpontja Jézus koránál sokkal későbbre tehető. Mélyebb kutatásokat ugyan nem végeztünk – majd a brit kutatók bizonyára ennek is utána járnak – ezért nem tudhatjuk biztosan, Jézus korának polgárai kávéval, annak elődjével, vagy mi egyéb mással tuningolták fel mindennapjaikat. Abban viszont kávéimádóként szentül hiszünk, hogy számunkra Isten teremtette a kávét, ezt a földi csodát ahhoz, hogy különböző elkészítési formáival – ésszel fogyasztva – egészségünkre váljon! Különben miért mondanánk rá mindig, hogy „Istenem” és/vagy „Jézusom”?

 

AZ UTOLSÓ KÁVÉ

Leonardo Da Vinci Krisztus utolsó vacsoráját ábrázoló, sokak által vitatott festményét jól ismerjük. Ha a Jézus és a kávé közötti kapcsolatot szeretnénk megtalálni akár ebben a zseniális műben, talán nem is Jézus szokásait kellene vizsgálnunk, hanem a festő Leonardóét. Aki nem Di Caprio. Da Vinci. Hiszen ha a festő hosszú napokat és éjszakákat dolgozott át azért, hogy műve elkészüljön, képtelenségnek tartjuk, hogy ne fogyasztott volna kávét. Meg hát mégis csak olasz!

 

FELTÁMADÁS

Kicsivel túl a Húsvét hagyományának ünneplésén felmerül bennünk a kérdés, hogyan történhetett meg mindez. Talán a kávé is szerepet játszott a feltámadásban? Talán a Krisztust őrző katonák nem fogyasztották, fogyaszthatták el jól megérdemelt koffein adagjukat a hirtelen jött parancsteljesítés előtt, ezért cseppet elpilledve őrző szemeik álomra csukódtak? Akárhogy is történt, kávéfogyasztóként vitathatatlan, sokszor mi magunk is úgy érezzük a szent nedű elfogyasztásakor, mintha egészen újjászületnénk, feltámadnánk tőle. A mennybemenetellel viszont javasolt még várni! Hit és vallás ide vagy oda, a koffeinnel óvatosan kell bánni!

 

A GYÓNTATÓ FEKETE NAPJAINKBAN

A kávé mint ahogy összehoz, úgy biztosítja számunkra a szükséges „énidőt”, amikor saját gondolatainkba burkolózunk. Amikor reggel még alszik a város – meg a János-, pihen a család, a kutya, és a tennivalók is álmosan pillantanak ránk vissza, de mégis minden csendes körülöttünk. A kávénkkal lenni jó. Nem sürget, meghallgat, igazi jó társa a félórás magánynak, amikor kicsit még ébredezünk, körmöt lakkozunk, vagy a magazint lapozgatjuk kókadtan. Gondolatban valakihez szólunk, feltesszük a kérdéseket és talán meg is válaszoljuk. Ilyen lehetett Jézus is, az ő korában. Figyelmes, odaadó, támogató és biztató. Talán ezért örülünk a kávénknak amikor megpillantjuk, és ez az, amiért felkiáltunk olykor örömünkben: „Jézusom!”

 

A hit, a vallás és annak gyakorlása magánügy, amit minden esetben tiszteletben tartunk. Írásunkkal csupán azt feszegettük, vajon a két téma közt létezhet-e bármiféle párhuzam. A magunk módján.

Facebook: https://www.facebook.com/kavezom/?fref=ts

Forrás / Fotó: Cover Photo by Quincy Alivio on Unsplash

Szerző: Eat, Move & Smile

Komment

Komment