10 jún LÉGY HÁLÁS, KÖSZÖND MEG
LÉGY HÁLÁS, KÖSZÖND MEG! Tudom, hogy a ma már aligha vannak kedves gesztusok vagy kedves emberek. Ma igen keményen tudjuk tapasztalni, hogy az emberek nem elég hálásak vagy nem segítőkészek az embertársaikkal szemben. A “varázs” szavakat is ritkán halljuk a másik szájából: Köszönöm szépen, Köszönöm a segítséget, vagy csak egyszerűen Köszönöm! Jó reggelt, jó napot kívánok, Szép estét stb. és a szebbnél, szebb szavakat.
Miért olyan nehéz köszönetet mondani?
Nem vagyunk egyformák, de tény hogy illene egy-egy kedves szó, mondanám hogy a mai társadalomnak és a generációnak köszönhető.. Nem igaz! Szerintem inkább ez annak tudható be, hogy az emberek nagy része nem erre lettek nevelve vagy nem lettek erre megtanítva. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy okolok ezért bárkit, mert nem. Tisztelet a kivételeknek akik erre nevelik a gyereküket és erre is tanítják, viszont a szülő sem tehet arról, hogy ezeket a tanításokat idővel “elfelejtik”. Senki sem tökéletes és bárkinek lehet rossz napja(i), hogy elfelejt megköszönni valamit. S, sokszor nem is a szülőt kellene hibáztatni, hisz ő mindent megtett a neveléssel kapcsolatos teendőkel. Viszont, nem lehet arra fogni hogy ne legyen a másikkal kedves. Légy hálás, és köszönd meg, pláne hogy ha már vásárolsz, vagy orvosnál vagy, esetleg rendeltél valamit házhoz mert ezek mind a Te javadra vannak kialakítva és igenis a segítőtársad megérdemel ennyi tiszteletet, ha már érted ennyit megtett.
Nem merek segítséget kérni mert….
Kifogásokat mindig tudtunk generálni, kitalálni, de ha te magad is tisztában vagy azzal hogy egy terméket nem tudsz levenni a polcról, mert nagyon magasan van, akkor miért ne kérnél segítséget a boltban lévő eladóktól akik éppen töltik fel az árut? Nem fognak érte bántani, sem le harapni a fejedet. Nyugodtan kérd meg, segíteni fog neked. A másik kategória, hogy az idősebb/öreg korosztálynak illik is segíteni, főleg ha az ember látja is, alig bír menni és nem hogy levenni magának egy ásványvizet, szóval igen. Felesleges ezek miatt félni, de megértem azokat is akik nem mernek vagy nem akarnak kérni segítséget, mert szégyenkeznek utána vagy egyszerűen zavarban vannak azért, mert segítségre van szükségük. Ez egy normális reakció az embereknél. Viszont, azt tudom nagyon utálni, mikor szívesen segítesz, de nem köszönik meg a kedvességedet… Ezzel viszont, nem tudsz mit csinálni. Folytasd amit eddig csináltál és ne foglalkozz illetve ne mérgelődj emiatt! Vannak ilyen emberek sajnos, de ettől függetlenül legyél továbbra is hálás, kedves és segítőkész.
Én is mindent megköszönök
Minden apróság miatt köszönetet mondok, bár lehetséges, hogy ezzel mások agyára mehetek/megyek. 😀 De így tudom, hogy a másiknak okoztam egy jó napot, mert mosolygott és ezzel feldobtam a napját szerintem. Akkor is képes vagyok megköszönni valamit, különösen a páromnak, ha elmosogat, vagy leviszi a szemetet, vagy bármi amiben tud segíteni, akkor nálam illetve nálunk mindig elhangzik a köszönöm szó, vagy az hogy létszíves, kérlek szépen és így tovább. Lehet, hogy ezzel állandóan az agyára megyek, de amíg nem szól érte addig így van jól. 😀 Lehet erről majd egyszer le kell szoknom, de talán sose tudnék, mert jó érzés kimondani. Amikor is elmegyek valahova vásárolni, kedvesen köszönök a másiknak egy: Jó napot kívánok! Esetleg Szép estét/jó estét stb.. Mert egyszerűen illik. A másik, hogy szeretek segíteni másokon, és szívesen teszem, főleg ha látom hogy szüksége is van rá. Mindig jó érzéssel tölt el, hogy tudtam valakinek segíteni.
Én és a párom mindig használjuk a “varázs” szót/szavakat és te?
További cikkekért keress meg alábbi elérhetőségeimen
Blog: http://www.klaudiblog.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/klaudiblog/
Instagram: https://www.instagram.com/klaudiblog/
Twitter: https://twitter.com/klaudiblog