Német kávé. Az a híg lötty?! Te innád?

Német kávé. Az a híg lötty?! Te innád?

„Fekete”, ami inkább barna – a német kávé

Melyik az igazi? Ha kávé, akkor legyen méregerős fekete? Vagy a híg, teaszerű német kávé a kedvenced?

Ha a németek a hagyományos kávéjukra céloznak, akkor biztos nem azt mondják, hogy „kérek egy feketét”. Ugyanis az ő hosszú kávéjuk inkább egy sötétebb színű teára emlékeztet, barnakávénak is nevezik.

A kávékészítésnek az általuk előszeretettel alkalmazott fajtáját forrázásos vagy csepegtetős módszernek nevezik, a kávén gyakorlatilag csak “átfolyik” a víz. Így az kevésbé oldja ki a hatóanyagokat és az eredmény is egy lágyabb, enyhébb ízű ital. Jóval kisebb ereje is van, mint a presszókávénak, ezért a németek délután is bedöntenek belőle jó pár decit, a fejadagjuk napi fél liter körül áll meg. Ami az angoloknak az ötórai tea, az a németeknek a “Kaffeekuchen”, azaz kávé és süti), vagyis uzsonna.

 

A forrázásos kávé elterjedése az 1700-as évekre tehető, amikor Karslbadban beindult a porcelángyártás – először Európában. Akkor a zaccot egy lyukacsos edény segítségével fogták fel – ez persze így csak többé-kevésbé sikerült.

A kávé élvezhetőségében a nagy áttörést végül 1908-ban egy drezdai háziasszony, Melitta Bentz találmánya, a papírszűrő hozta meg.

Fia itatóspapírját kör alakúra vágta és ezt rakta a lyukacsos csészébe, így már elkerülhető volt a zaccnak a kávéba kerülése. A filtert aztán szabadalmaztatták is, férjével ezáltal jól menő vállalkozásuk is lett.

 

Persze a forrázásos kávénál sem az van, hogy csak úgy találomra vizet öntünk a kávéra és már ihatjuk is a finom kávét. Az átfolyós kávéfőzőkben optimalizálva vannak a körülmények, de aki szeret kísérletezni, gép nélkül is nekiláthat. A tökéletes eredményhez többféle feltételnek is meg kell felelni.

Először is a filtert át kell öblíteni forró vízzel, hogy a kávé kioldódó ízanyagai ne „ragadjanak bele” a papírba.

Csészénként egy-két kanál kávéra van szükségünk, amit forró, de nem lobogó vízzel kell leönteni. Először csak a felével, majd várni kell egy fél percet, utána mehet a víz többi része, lassanként, körbe-körbe az őrleményre öntözve.

Az egész folyamatnak kb. 3 percig kell tartania. Az idő nagyon fontos tényező, mert ha túl sokáig tart, akkor a nemkívánatos ízanyagok is kioldódnak a kávéból és az eredmény a keserű íz, ha meg túl gyorsan végzünk, akkor a kávénknak „se íze, se bűze”.

De a túl finomra őrölt kávétól is tartózkodjuk, mert az apró szemcsék eltömítik a filter pórusait, túl lassan szivárognak át, ezáltal a végén szintén keserű kávét kortyolhatunk.

Ennek is megvan a maga „művészete”.

Te hogy szereted? Ha egész nap melletted van a kávé egy take away pohárban vagy egy hatalmas bögrében és folyamatosan élvezheted az ízét vagy ha pár másodperc alatt beküldöd a méregerős feketét?

Képek forrása: www.bigstockphoto.com

Szerző: Morvai Linda www.konyhalal.cafeblog.hu