13 aug Sült krumpli sok papírban
Van, hogy egy nagyon nehéz helyzetben teljesen váratlan helyről érkezik egy kis biztatás, egy kis szeretet. Néha olyanok is segítenek, akiket nem is ismerünk, épp csak egy rövid pillanatra sodor minket egymás mellé az élet. Ez egy ilyen történet.
Anyuka már több hete kórházban volt. Nem volt jól, de legalább étvágya volt, és ez fontos. Mivel a kórházi koszt reálisan és legjobb szándékkal is legfeljebb rémesen pocséknak volt mondható, igyekeztünk a kedvére valóan szállítani a kiegészítést, olyasmiket, amiket jó étvággyal meg tud enni.
Most is készültünk, összekészítettük, amit kért és amiket még gondoltunk. Szerencsére a kórházba indulás előtt még beszéltünk telefonon, így kiderült, hogy mi is lenne az igazi vágy, mi esne igazán jól.
Sült krumpli. Egyszerű, hamisítatlan multi gyorséttermi sült krumpli. Na, ez tényleg nem nagy gond, visszük.
A kórház elég távol, a városon kívül volt. Mivel legközelebb bent a városban, egy nagy bevásárló központban volt a szükséges multi gyorsétterem, már indultunk is oda, hogy mielőbb a sült krumplival együtt bent legyünk a kórházban.
Befutottam a plázába, fel az emeletre a gyorsétterembe. Közben végiggondoltam, hogy bármennyire sietünk, az út elég hosszú, a krumpli ki fog hűlni, melegíteni a kórházban nem tudjuk, hidegen pedig nagyon nem finom. Ez így nem lesz jó!
Beálltam a sorba, viszonylag hamar már a pultnál is voltam. Egy nagyon fiatal lány szolgált ki.
Elmondtam, hogy egy adag sült krumplit szeretnék, és mivel kórházba viszem, és szeretném, ha meleg maradhatna mire odaérek vele, kértem, hogy minél forróbbat, frissebbet adjon, és a szokásosnál kicsit jobban csomagolja is be. A lány minden különösebb reakció nélkül csak annyit mondott, hogy rendben, igyekszik.
Ami ezután következett, arra nagyon sokáig fogok emlékezni. Először is a lány megnézte, hogyan áll a sütés, mikorra várható a friss, forró adag. Csak egy kis időt kellett várakozni, és már tette is papírtasakba a gőzölgő krumplicsíkokat. Ezt követően egy nagy, a legnagyobb papírtáskát körbe végig bőségesen kibélelte szalvétákkal, ebbe helyezett bele egy kisebb papírtáskát, amit szintén alaposan kibélelt szalvétákkal. A sült krumplit elhelyezte a papírtasakjába, amit még két másik papírtasakba is belecsomagolt, majd az egészet belehelyezte a duplán és bőven kibélelt, mondhatni kipárnázott papírszatyor-rendszerbe. Végső elemként a csomag tetejére további szalvéta bélelést készített, majd lezárta a már elkészült papírtáskát.
Ahogyan csomagolt, ahogyan a kis pakkot összekészítette, felejthetetlen és megrendítő volt. Ennyi gondoskodást, figyelmet és szeretetet még soha nem láttam egy ilyen hétköznapi tevékenységben, munkában. Talán a saját anyukájának vagy nagymamájának sem készíthette volna ennél gondosabban, ennél több szeretettel. Őszintén és mélyen megérintett a viselkedése. Fájt a saját tehetetlenségünk, kiszolgáltatottságunk, hogy csak ilyen jelentéktelen dolgokkal próbálhatunk valamit segíteni, és ebben a nehéz helyzetben annyira váratlanul ért ennek az ismeretlen lánynak az őszinte és együttérző gondoskodása, szeretete. Nagyon megható, egyben biztató, erőt adó volt. Könnyes szemmel köszöntem meg.
A sült krumpli még jó meleg volt, amikor átadtuk. Jó volt látni, ahogy fogynak a kis krumplihasábok.
- De jó, hogy nem hűlt ki, nagyon jó meleg! Igazán finom, erre vágytam! – hangzottak az elégedett szavak az első néhány falat után.
A fiatal lány a gyorsétteremből mindezt persze nem hallotta, pedig ezeket az örömteli, mosolygós pillanatokat éppen ő szerezte. De talán az is lehetséges, hogy ő már akkor, már ott a csomagolás közben hallotta az öröm szavait.
Lám, milyen kevés elég a boldog pillanatokhoz: egy kis forró sült krumpli, papírok és szalvéták, és ember, aki tud szeretni.