Üdítő döntés – Egyre súlyosabb probléma a gyermekkori elhízás

üdítő

Üdítő döntés – Egyre súlyosabb probléma a gyermekkori elhízás

Egyre súlyosabb probléma a gyermekkori elhízás. A túlsúlyos gyerekek száma és elhízásuk mértéke drasztikusan emelkedik. A túlsúllyal együtt pedig jönnek az egyre komolyabb betegségek. A gyermek viselkedése, ízlése, étkezési szokásai nem véletlenszerűen alakulnak ki, pontosan úgy lesz, ahogyan a szülő kialakítja, amire a gyereket szoktatja. A szülők szerepe és felelősége meghatározó ebben mind riasztóbb helyzetben.
Mi döntünk, mi szülők, mi felnőttek döntünk a gyerekeink helyett, a mi kötelességünk egészséges és üdítő döntéseket hozni.

 

Hétfő reggel van. Tombol a nyár, rekkenő a kánikula, már érezni a nap erejét, az alattomosan közlegő, körénk fonódó perzselő meleget.

Egy csapat gyerek és szülő gyülekezik a téren, kezdődik az e heti nyári tábor. A kicsik bizonytalanul álldogálnak, még bújnak egy keveset a nagyokhoz, Apához, Anyához, még jól esik érezni a biztonságot, mert nehéz elválni. Közben félszemmel már figyelik egymást, keresik, vajon kiben találnak majd társra a következő néhány napban. Jól ismerjük a helyzetet, tábor nélkül szinte reménytelen megoldani a nyári szünetet.

 

A kis csapat tehát várakozik a táborkezdésre. Nincsenek nagy csomagok, ez nem olyan „ottalvós“, igazi tábor, csak egynapos programok lesznek, reggel megyünk, délután vége, aztán haza. A szülők kezdenek óvatosan szót váltani egymással,  leginkább a kínos csend elkerülésére. Főleg az anyukák beszélgetnek, a nők fecsegősebbek, nekik ez könnyebben megy.  A gyerekek is oldódnak valamelyest, kicsit már mozgolódnak, mert ennyit azért mégsem áll egy helyben egy normális gyerek! Kezdődne kis kergetőzés is, amikor megérkezik a táborvezető. Fiatal, kedves, de határozott nő. Vidáman köszönt mindenkit és már kezdi is a névsorolvasást. Néhány mondatban ismerteti a tudnivalókat, a programot. Minden megy a maga már jól megszokott útján.

 

Azután érkezik a kérdés.

  • Az ebédhez lehet választani üdítőt, kólát vagy szénsavas narancsot. Ki melyiket kéri? Felírom most. – hangzik.
  • Ki kér kólát? – jön az első kérdés, és jónéhány kéz a magasban.
  • Narancs? – folytatja és néhány kéz újra a magasban.

Egy kislány tanácstalanul áll, és kérdőn néz az Anyukájára. Egyiknél sem nyújtotta fel a kezét. A táborvezető lány is észreveszi, azonnal rá is kérdez:

  • Te melyiket kéred, most kéne eldönteni! Milyen üdítőt szeretnél az ebédhez? Kóla vagy szénsavas narancs? Melyik legyen?
  • Egyik sem. – feleli kicsit zavartan és félszegen a kislány. – Én vizet kérek. Mi azt szoktunk inni.

Döbbent tekintetek néznek rá, majd az anyukájára.

  • Vizet? Csak vizet? – furcsállja a táborvezető lány.
  • Igen, mi vizet szoktunk inni, üdítőket nem. – Erősíti meg az anyuka is.

 

Nem értik, sőt érezni lehet, hogy az egész helyzet inkább bosszantó a többiek számára. – Ezek itt most mit különcködnek? Mire ez a felvágás? – sugallják nem túl barátságosan.

  • Jó, akkor Neked víz lesz. Most pedig köszönjetek el, indulunk! – zárja a kínos helyzetet a táboroztató lány.

 

Kínos? Mégis kinek kínos? Annak, aki normálisan tiszta vizet iszik, ha szomjas? Vagy annak, aki a gyerekét cukorral, színezőkkel és más adalékokkal telített innivalókkal itatja? Persze, az is folyadék, sőt víz, csak éppen elrontották, mert olyan dolgokat kevertek bele, amitől már nem egészséges, hanem valójában lassan, de biztosan beteggé tesz. Néhány év múlva lehet majd sopánkodni, hogy a gyerek kövér, és inzulin problémái vannak, hogy a súlyosabb következményekről ne is beszéljünk. Nem is kell, mert mindenki tudja, ennek ellenére mégis issza és itatja a gyerekekével.

A cukros löttyöt először is, és azóta is mindig, a szülő vette meg és adta neki. A gyerek megszületett, fogalma sem volt semmiről, helyette döntöttek, amikor káros dologra szoktatták, amikor az ízlését, a viselkedését eltorzították.

Komment

Komment



>