27 febr VISSZA A JELENBE
Hosszú nap végén csak arra vágysz, hogy belépj a lakásod ajtaján és egy hosszú forró zuhany után belevesd magad a puha, meleg ágyadba. Már ezek a gondolatok járnak a fejedben és már-már érzed az otthon illatát, de ez korai még, hisz haza kell még jutnod. Várod a villamost, ami persze tömve van, mert mindenki ilyenkor megy szórakozni, kikapcsolódni, vagy csak egy baráti találkozóra.
Most nagyon sajnálod magad, mert úgy érzed, hogy táskás és vérben forog a szemed, de nem dörzsölheted meg még ha szúr, akkor sem, mert a sminknek mindaddig tökéletesnek kell maradnia, ameddig hazaérsz. A lábaid már fájnak a magassarkútól és még be is vizesedtek, nehogy valami, mint a gyaloglás egyszerű legyen…
Így sajnálod magad és szinte leszegett fejjel nézed a lábfejed hogy rábírd, csak ezt a húsz percet. Nem többet, csak ezt a húsz percet bírja ki és megjutalmazod azzal, hogy olyan gyorsan rúgod le magadról, ahogy csak tudod. Balra nézel, hogy jön-e már a sárga megmentő ami végre hazavinne, és megpillantod az exed a jegyesével, aki 4 hónapos terhes. Kikerekedik a szemed és irigység fog el, mert olyan harmonikusnak és boldognak tűnnek, hogy nincstelennek érzed magad. Ők ott vannak egymásnak, te meg a lábaddal beszélgetsz csak magadban… Próbálsz elbújni a tömegben, hogy ne találkozzanak a tekintetek és ne kelljen magadra erőltetned a mosolyt, mely nem lenne őszinte.
Nem vagy irigy.
Nem sajnálod tőlük a boldogságot és tudod, hogy mindig családra vágyott, fiatal apa szeretett volna lenni, ezért sem lehettetek többé együtt. Neked fontos saját magad, mert úgy érzed, még kell egy kis időt töltened, amikor te vagy a legfontosabb az életedben.
Nem, még nem voltál felkészülve a családra, és ezt a másik nő megadta neki, milyen gyorsan… Hát, megérdemli a boldogságot.
Felszálltok a villamosra, mely közben megérkezett, és sikerül úgy elvegyülni, hogy te néha-néha lásd őket, de ők ne vegyenek észre, miközben eszedbe jutnak a közös emlékek, mikor együtt voltatok, amikor hajnalig beszélgettetek a jövőről, az ismeretlenről, amikor ajándékokkal lepett meg, vagy csak együtt kávézott veled egy esős délutánon, hogy átmelegedjetek. Emlékszel még, hogy a testén hol voltak a sérülései. Hogy milyen emlékei kötődtek hozzájuk, emlékszel, hogy mennyire szeretted a szemét, ahogy érzékien rád nézett és értettél belőle mindent. Emlékszel a szexi kerek hátsójára, amikor felkelt az ágyból mindig megnézted, ahogy a lépteitől megrezdülnek felváltva. Emlékszel, ahogy megfogta a kezed séta közben, ahogy viccelődött, ahogy dobbant a szíve mikor a mellkasán feküdtél, emlékszel, ahogy szeretett…
Ahogy így gondolkozol,
meghallod, hogy az a megálló következik, ahol le kell szállnod. Kissé bűntudatod van, mert szabad ilyeneket gondolni, mikor már gyermeke fog születni és mást szeret, mást csókol, ölel? Megrázod a gondolataidat, picit összehúzod a szemöldököd, ráncolod a homlokod, hogy miért jutottak eszedbe ilyen gondolatok. Minek is gondolsz ilyenekre, de ez a te életed és a te emlékeid, ezt senki nem tilthatja meg, hát miért lenne bűntudatod? Közben leszállsz a villamosról és ők ott maradnak rajta, és ahogy távolodik a villamos. Érzed, hogy milyen távol van már tőled az az együtt töltött idő és egyre távolabb lesz, ahogy telik az idő, mint ahogy halad a villamos.
Úgy szóltak a terveid, hogy hazamész és veszel egy forró fürdőt, de inkább beülsz egy közeli kis kávézóba, ahol nyüzsögnek az emberek és talán nem érzed annyira egyedül magad. Leülsz egy kis asztalhoz a fahéjas cappuccinoddal és elmélázol, hogy milyen boldog pillanatokat éltél meg vele. Hogy hittél abban, hogy ez egy nagy szerelem. Majd eszedbe jut amikor elváltatok egymástól, hogy nem akartál neki rosszat, csak tudtad, hogy nem tarthatod tovább magad mellett. Mert nem egy az utatok és nem foszthatod meg a boldogságtól. És milyen jól tetted, mert most teljes lehet az élete. Neked még nincs meg a nagy Ő, de ki tudja, talán pont most lép be a kávézó ajtaján…
Forrás / Fotók: www.bigstockphoto.com