Wake-up! Day 2017 –ÉBREDJ ÉS IGYÁL!

igyál

Wake-up! Day 2017 –ÉBREDJ ÉS IGYÁL!

A kérdés vonatkozhat mind alkoholos töltetű, mind pedig alkoholmentes italokra, és miután a Wake-up! Day rendezvény egy motiváló esemény, ami az egészséggel, sporttal, vasakarattal és az eredmények sikeres elérésével foglalkozik.

Beszélhetnénk a rendszeres alkoholfogyasztás veszélyeiről is, de mi inkább egy ennél sokkal hétköznapibb témába vágjuk a fejszénket, az pedig a vízivás. Méregtelenít, fogyaszt, szépít, segít megelőzni az agyvérzést, nem mellesleg a jó kávé alapja! Hát kell ennél több?

Ha szomjasak vagyunk, megnyitjuk a csapot, letekerjük a vizes palack kupakját, és iszunk. Valóban egyszerű. Hogy mikor-mennyit, és főleg azt, hogy HOGYAN, már ennél egy picit nehezebb kontroll alatt tartani, pedig a vízivást is meg lehet tanulni! A folyadékpótlás esetében a víz a legtisztább és a leghasznosabb forrás a szervezet számára, és ha ez elmarad, sajnos dehidratálttá válunk, ami számos problémát okozhat. Ilyenkor szokott fájni a fejünk, vagy érzünk folyamatos éhséget. Amikor a szomjúság felüti a fejét, akkor már elkéstünk, a vízhiányos állapotot előidéztük, de jó hír, hogy megfelelő pótlással viszonylag rövid idő alatt helyreállítható a vízi-rend.

MINT A GÖDÉNY

A javasolt napi folyadékbevitel nőknél 2,7 liter, ez a szám férfiaknál 3,7. Edzőnapon, vagy aktív tevékenység végzése során az elfogyasztott mennyiség kb. 1-1 literrel növekszik. Azért ez tényleg sok víz! Kiereszteni a csapból is sok, nem hogy meginni! A napi 3-4 liter víz elfogyasztása nagyjából azt jelenti, hogy ha jobbra nézünk iszunk, ha balra nézünk akkor is, és minden előtt, valamint minden után – és persze mindezek közben is – nagyokat kortyolunk. Két dologra kell felkészülnünk, ha szeretnénk életmódunkat vízivás tekintetében is professzionális szintre emelni: mindig legyen nálunk egy kb. 1 literes flakon, és egy rövid időn belül elérhető mosdó, mert ha menni kell, hát menni kell! És azért azt higgyük el, hogy napi 3-4 litertől már menni kell!

A TRÜKK

Személyre lehet szabni a vízivás procedúráját. Mind az alkalmazott eszközöket, mind a technikát illetően. A legjobb – mint ahogy azt fentebb is említettük -, ha folyamatosan van nálunk egy flakon. Egy kb. 1 liter űrtartalmú palackot könnyen be tudunk hajítani a táskánkba vagy akár az autóba, tudjuk fogni a kezünkben, és literével gurítva lefelé torkunkon a nemes nedűt, a nap folyamán motiváló mérföldkő is egyben, amit könnyen számon tudunk tartani.

Ha valakinek ennél több kell, zseniális applikációk állnak már rendelkezésre, amit ha telefonunkra letöltünk, figyelmeztet a rendszer: INNI KELL! Alkalmanként kb. 2 dl vizet érdemes legurítani, ez talán nem is megy át olyan könnyen, és még az a határ, ameddig az éltető víz befelé megy. Hasznos praktika lehet, ha az innivalót folyamatosan szemünk előtt tartjuk, és amikor ránézünk, meghúzzuk.

A vízivásnak van egy általunk jól bejáratott technikája: miközben öntjük befelé a szánkba, a torkunkat „kiakasztjuk” mint a kígyó, és amíg ömlik be a folyadék, valami egészen másra gondolunk. Az elején egy kicsit nehéz, de szorgos gyakorlással tökélyre fejleszthető az eljárás.

 

VÍZ-MIX

Ha folyadék és hidratálás, akkor nekünk az a víz, abból is a szénsavmentes változat. Van,aki könnyen fogyasztja, másoknak ez kínlódás. Hogy változatos legyen és megkönnyítsük a hörpintést, tegyünk hozzá gyümölcsöt! Gyümölcsökkel megpakolva nem csak mutatósabb a palackunk, de vitamindús, természetes ízével hozzásegít bennünket a napi mennyiség gördülékenyebb elfogyasztásához. Citrom, narancs, grapefruit, eper, amit csak szeretnénk, bátran dobáljuk bele szeletelve, vagy enyhén préselve.

Természetesen folyadéknak számít a cukrozatlan teafőzet is, amit be lehet iktatni a napi ivászatba, de nem célszerű a teljes mennyiséget teából magunkba dönteni. Ha komolyan elszántuk magunkat, hogy ezen a téren is változtatunk, úgy a cukorral-, és egyéb mesterséges adalékanyagokkal dúsított üdítőitalokat, leveket javasoljuk a polcon hagyni. A gyümölcslé is része lehet természetesen a napi folyadékbevitelnek, de cukortartalma miatt figyeljünk, hogy azt a nap délelőtti részében fogyasszuk frissen facsart vagy préselt, koncentráltabb változatában!

A tapasztalat azt mutatja, hogy viszonylag rövid idő alatt rá lehet szokni a rendszeres vízivásra, ami látványos eredményt hoz külsőleg is, hiszen az árvíz ráncainkat feltöltve meseszéppé varázsolja bőrünket!

 

Forrás / Fotó:Bigstock.com

Szerző: Eat, Move & Smile

Komment

Komment