5 ok, hogy miért egészséges mindennap kávét innod!

egészséges

5 ok, hogy miért egészséges mindennap kávét innod!

Bár biztosan találkoztatok már Ti is olyanokkal, akik állandóan azt hangoztatják, hogy a kávé mennyire káros az egészségedre, most viszont itt lesz a kezedben a kulcs ahhoz, hogy jól az orruk alá dörgöld: Neked volt igazad! Nagyon sok cég dolgozik egészséges  kávé kifejlesztésén, pedig valójában a természetes kávébabok is rendelkeznek olyan összetevőkkel, melyek segítenek egészségünk megőrzésében. Az alábbi listában láthatod, hogy mennyi előnye van a legnagyobb szenvedélyünknek!

Segít megelőzni a cukorbetegséget

Bizonyított tény, hogy akik naponta fogyasztanak kávét akár 25%-kal csökkenthetik a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát.

Csökkenti a szívbetegségek kialakulásának kockázatát

Öt kutatás során, melyben a kávéfogyasztási szokásokat vizsgálták Svédországban és Finnországban több, mint 140 ezer emberen, megállapították, hogy azok között akik naponta fogyasztanak kávét 11%-kal csökkenti a szívbetegségek kialakulásának kockázatait

Megelőzheti akár a stroke-ot is

A  Karolinska Intézetben Susanna Larsson által vezetett tanulmányban 10 éven keresztül vizsgáltak 49 és 83 éves kor között nőket. Az eredmények alapján, azok akik naponta több csésze kávét fogyasztanak, akár 22-25%-kal csökkentették a stroke kialakulásának veszélyét, azokhoz képest akik egyáltalán nem fogyasztottak.

A máj egyik legjobb barátja

A kávénak a májra kifejtett hatása egyenesen lenyűgöző! A napi kávéfogyasztás akár 43%-kal is képes megelőzni a májrák kialakulását.

Növeli az agy teljesítményét

Ez az a pont, amiről biztosan, hogy Te is tudnál mesélni. Hiszen érezzük, ahogyan a kávé felpörget minket és mennyivel hatékonyabban tudjuk végezni napi teendőinket a reggeli kávé után. Mivel növeli az adrenalint a szervezetünkben, ami olyan helyzetekben termelődik fokozottan, amikor például menekülni kell valami elől, ezáltal figyelmed sokkal hatékonyabban fog működni. Ezt a felfokozott állapotot érezzük minden egyek kávé elfogyasztása után, ami nélkül már néha úgy érezzük, hogy élni sem tudnánk.

Szereted a kávét? Érdekel minden, ami ezzel az itallal kapcsolatos? Akkor olvasd el a többi bejegyzésünket is!

Forrás/ Fotó: www.bigstockphoto.com