15 máj A harmadik gyermekemet várom?!
A harmadik gyermekemet várom?! A legtöbb pár életében elérkezik az az élethelyzet, amikor szeretnék megpecsételni szerelmük gyümölcsét, és elkezdenek dolgozni a gyerek projekten. Gyönyörű elképzelések, illetve ötletek hada cikázik ilyenkor az ember fejében. Minden egyes pillanat megélése, megörökítése, aztán persze ezt majd a gyerek fölülírja, és a tervek, bumm, elillannak.
Természetesen jó eljátszani a gondolattal ettől függetlenül, hogy babanaplót készítünk, minden fontos dátumot lejegyzetelünk, minden pózból lefotózzuk, és körbeküldjük, a család minden egyes tagjának elküldjük, a mi kis büszkeségünk. Mindenki örül, boldog, első gyerek, ellátnak “jobbnál jobb” tanácsokkal. Jönnek az “én így csináltam, bezzeg a mi időnkben, majd meglátod” mondatok. Az életünk beteljesedni látszik, mindenkit boldoggá tehettünk ezzel a nagyszerű hírrel. De mi van olyankor, amikor már a harmadik gyerek érkezését jelentjük be? Akkor is ilyen nagy az üdvrivalgás?
Az én közvetlen közelemben, több nő is jelezte, hogy ők nem kaptak túl optimista üzeneteket, visszajelzéseket, a nagy bejelentés után.
Hogy mi is volt a probléma?
Annak a típusú embernek a véleménynyilvánítása, akinek igazából halvány fogalma sincs milyen egy háromgyermekes család élete, mert neki vagy egy van, vagy kettő, esetleg a legjobb, egy sem. De tudjuk, hogy mindig ezek az emberek a legokosabbak, ők látnak el mindenkit a legjobb tanáccsal, no és ők azok, akik sosem tudják elfogadni, hogy nem vagyunk egyformák, és ahogy a dal is mondja “Mindenki másképp csinálja”!
Általában, olyan tényezők voltak az érvek, amelyeket, csak az adott családban élő személyek tudnak igazán, és lássuk a listát:
• Pénz
• Idő
• Türelem
No ez persze személyes tapasztalat, és nem is mindenhol van ez így. Segítségül hívtam az online világot, ahol bizony sokkal, pozitívabb történetekkel találkoztam. Örülök neki, hogy vannak emberek, akik más perspektívából is képesek szemlélni a világot.
Elvira: Mit mondtak? Hogy a harmadik kislány legyen. Mi ezt nem nagyon osztottuk meg senkivel, mert senkinek semmi köze hozzá. Azt sosem tagadtuk, hogy örülnénk egy kislánynak, de mindig azt mondtuk, majd ahogy az élet hozza. Fiatalok vagyunk, nem tudjuk mi lesz akár 5 év múlva. Ha lesz harmadik lesz, ha nem, nem. Ezt a választ el is fogadta mindenki. Mikor terhes lettem a 7. hónapig csak a nagyon szűk kör tudta, hogy jön a legkisebb fiam. Anyukámék jól fogadták, mert mi is hárman vagyunk tesók. Anyósom imádja a gyerekeket, úgyhogy ő is boldogan fogadta.
Virág: Szóval nekünk nagyon simán ment minden, mert férjem szüleivel élünk (éltünk), apósom sajnos tavaly óta nincs velünk. Mindketten 3. gyerekek vagyunk, így nem volt kérdés, hogy 3 gyerkőc minimum legyen. 4-nel többet viszont már nem szeretnénk mi sem. Szerencsére mindenki szuperül fogadta, családon belül és kívül is. Néhány megjegyzést kaptunk, szinte idegenektől, hogy “fel is kell tudni nevelni” – főleg az idősebb korosztályból. Viszont mivel mind a kettőnknek biztos állása van, nincs magyarázkodni valónk, nem vettük fel. Ilyenkor mosolygunk egy jót és tovább megyünk:) Mindig előre tervezünk, persze mivel mindig minden változik akaratunkon kívül is, mindig újra kalkulálunk.
Réka: Mi két kislány után nagyon szerettünk volna, egy fiút is. Sok családtag óva intett a harmadik gyerektől, hogy mi van, ha az is lány lesz. Mi vállaltuk a kockázatot, és sikerült, egy fiúval áldott meg minket a sors. Nagy volt a boldogság. Igazából nálunk nem hivatkoztak anyagi okokra, csupán a baba neme körül volt egy kis fennakadás. A párommal jól döntöttünk, és mindenki maga döntse el, hogy mennyi neki az ideális, a körülményeitől függően.
Jó olvasni ilyen pozitív töltetű válaszokat, illetve örülök, hogy nem vagyunk egyformák, és mindenki maga döntheti el kinek mennyi az optimális.
Milyen konzekvenciát vontam ebből le?
Hát azt, hogy továbbra is ragaszkodom a három gyerekhez, ha az élet is úgy akarja. Elképzelem magam kismamaként, felépítem a hipiszupi világot a fejemben, elmélkedek a gyönyörű boldog, mesebeli meghitt családi idillről. Aztán ezeket a sorok jutnak eszembe, amikor lehányva fáradtan szeretnék bezuhanni az ágyba, mert a gyerekek nem hagynak aludni. Mert vár a rengeteg szennyes, a tömérdek vasalnivaló, az üres hűtő, és a dolgos férj, akit mintafeleségként elképzelve, biztosan szerettem volna, terülj, terülj asztalkámmal várni, de azt hiszem az is megteszi, ha főz magának valamit!
Ha van, erről egy személyes sztorid küldd el üzenetben, gyerekes anyukák, nektek meg azt üzenem, bárhogy is szalad a ház, fantasztikusak vagytok!
További cikkekért keress meg alábbi elérhetőségeimen
Blog: https://www.jakojudit.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/lifewithjudit/
Instagram: https://www.instagram.com/life_with_judit/
Twitter: https://twitter.com/JakoJudit