IJESZTŐ CÍMKÉK A DIÉTA JEGYÉBEN?

dieta

IJESZTŐ CÍMKÉK A DIÉTA JEGYÉBEN?

DIÉTA ZABBAL. SZUPER! DE MELYIKNEK HIGGYÜNK?

A lenyugvó nyári nap fényében – a magunk 7 km-es futása után – ültünk a vidéki ház kényelmes teraszán, amikor vacsora közben berobbant a barátnőm öccse, és épp, mikor villámon a friss zöldséggel bolondított túrót emeltem volna a számhoz, közölte, hogy meglátása szerint ő dagadt, és le akar fogyni. Mielőtt ránézés nélkül jóváhagyólag válaszolhattam volna, hogy ezt teljesen jól látja és ez egy tök jó ötlet, hozzátette, hogy diéta kizárva, imád enni, és úgy szeretne a súlyfeleslegtől megszabadulni, hogy közben nem kell lemondania az evésről. Na, ekkor húzódott mosolyra a szám, és mielőtt benyeltem volna a falatot, csak annyit mondtam: „Hello Bébi! Üdv a klubban!”.

A ZAB AZ EGYIK LEGTUTIBB REGGELI

Nem tehetek róla, a környezetem imádja az életmódváltásom receptjét, ugyanis mennyiségi korlátok nélkül ötször enni jókor jót egyáltalán nem nehéz. A változás viszont látványos, főleg, ha még mozog is hozzá az ember rendszeresen, és a megfelelő folyadékbevitelről is gondoskodik. Alapvetően tök egyszerű az egész, lehet, sőt KELL benne enni, úgyhogy végig is szaladtunk gyorsan az étkezés sarokpontjain, kezdve a reggelivel – nagy kedvencemmel -, a zabbal. A zab ugyanis jó szénhidrát, vagyis lassan szívódik fel, tejjel-vízzel zabkásának elkészítve 2-3 órán keresztül eltelít, ráadásul tele van rostokkal és fehérjével. Itt aztán elindult a vita, hogy melyik zab a tuti.

A ZAB-CÍMKÉK BUKÁSA

Távol álljon tőlem, hogy elítéljem a cukrot, hiszen tisztában vagyok annak fontosságával és a szervezetre gyakorolt hatásaival. Pro és kontra egyaránt. Miután az édességeket, főleg a sütit és a fagyit nagyon szeretem, nem is vagyok hajlandó lemondani róla. Azért viszont, hogy ezeket befalhassam amikor csak akarom, kompromisszumot kellett kötnöm, vagyis figyelek arra, hogy a napi ötszöri étkezésben mennyi szénhidrátot, azon belül cukrot fogyasztok. Mérni nem mérem, de azért odafigyelek rá annyiban, hogy melyik napszakban fogyasztom.

Így esett, hogy amikor a reggelire szánt zabot vettük górcső alá, én a sima, natúr, kisszemű zabot ajánlottam, amit kilós kiszerelésben százkilencvenkilenc forintért lehet kapni. Ezt aztán megfőzve vízzel-tejjel ha akarom – márpedig akarom –, ízesítem lekvárral vagy kakaóporral, hogy meglegyen a reggeli tejbegríz élményem. Jött aztán a másik ötlet, a készen kapható zabkása porok, amit már eleve gyümölccsel, kakaóval ízesítettek, és nincs vele macera meg főzőcske, egyszerűen vízzel fel kell önteni, és már lehet is a reggeli készülődés során befelé burkolni. Igen ám, de vajon egyenértékű-e a kettő? Vadászkopó orrom szimatot fogott, és nekiálltam kicsit nyomozni, hogy mi a pálya zab-fronton.

VALAKI NEM MOND IGAZAT

Nekem mindig azt tanították, hogy a számok soha nem hazudnak. Ezt mondjuk bizonyos esetekben cáfolnám, de ha el akarom hinni, hogy az alapanyagok címkéi igazat mondanak, akkor valaki magyarázza meg nekem, hogyan lehet ez.

ELEMEZZÜK A LÁTVÁNYT // Egységesen 100 g-ot vizsgálva

 

Natúr zab: Energia 372 kcal, Zsír: 2,1 g, Szénhidrát: 58,7 g, ebből cukor: 0,7 g, Rost: 10,0 g, Fehérje: 13,5 g

Gyors zab I.: Energia 111 kcal, Zsír: 2,1 g, Szénhidrát: 18,0 g, ebből cukor: 7,8 g, Rost: 1,9 g, Fehérje: 3,0 g

Gyors zab II. – 30%-kal csökkentett cukorral: Energia 118 kcal, Zsír: 3,3 g, Szénhidrát: 16,0 g, ebből cukor: 3,2 g, Rost: 4,5 g, Fehérje: 3,4 g

Gyors zab III.: Energia 383 kcal, Zsír: 5,6 g, Szénhidrát: 67,0 g, ebből cukor: 25,0 g, Rost: 6,2 g, Fehérje: 13,0 g

Gyors zab IV.: Energia 396 kcal, Zsír: 8,8 g, Szénhidrát: 68,0 g, ebből cukor: 27,0 g, Rost: 5,5 g, Fehérje: 8,4 g

Fentiek alapján döntse el mindenki, hogy mit választ. A sima, tök egyszerű zabot, ahol a magam naivitása szerint fogták a gabonát és megőrölték, majd minden flikk-flakk és egyéb varázsszerek nélkül, úgy ahogy volt, papírzacskóba zárták, vagy pedig a félig zabot, cukrot, ki tudja milyen gyümölcsöt, csokoládét, kakaóport, és a jóisten tudja, hogy mi a bánatot tartalmazó kényelmes zacskós megoldást százharminc-százhetven forintért. A termékeket a natúr zabpehely értékeihez hasonlítva nekem kicsit aggályos, hogy melyik miből mennyit tartalmaz, és ha a magyarázat az, hogy az előre csomagolt „Gyors zabokban” nem 100% a zabtartalom, akkor nekem annyira az sem oké, hiszen azért vásárolok egy zacskó zabot, mert azt szeretnék enni, nem pedig tejport meg kukoricakeményítőt, meg emulgálószereket. De lehet, hogy ez csak az én perverzióm.

Meg a barátnőm öccséé, aki két hónappal ezelőtt megfogadta a tanácsom, vagyis reggelente 5 perc alatt megfőzi natúr zabból a kását, és az életmódváltás további sarokpontjait is betartva szépen eszik, nem éhezik, és azóta minimum 8 kilóval könnyebben parádézik. Juhhéj!

 

Szerző: Eat, Move & Smile

Photo by Joshua Rawson-Harris on Unsplash

Kedves Olvasó! Ha tetszett a cikk és megosztanád, annak szívből örülök! Ha szívesen felhasználnád, kérlek, tedd azt jogszerűen. Mit is jelent mindez? A cikk teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll, miszerint annak bármiféle felhasználásához a szerző, vagyis az én írásbeli engedélyem szükséges. Tegyük szebbé a világot! Köszönöm, hogy korrekt vagy!

SEO:

 

Komment

Komment