15 aug Kell még valaki – Külföldi karrier vagy itthon a család, a barátok?
Menni vagy maradni? Itthon vagy külföldön? A mai fiatalok számára szélesek a lehetőségek, nyitottak az utak, a határok. Nem álom külföldön tanulni vagy dolgozni, aki akarja, elérheti. Mit nyerünk és mit veszítünk? Külföldi karrier vagy itthon a család, a barátok?
Kora ősz volt, még meleg, napos idő. A Mexikói úti végállomáson a szokásos rendetlen nyüzsgés fogadott, a földalatti lépcsőin siető emberek, hamburgerezők, gyros-t majszolók, a kínai boltok zsúfoltan kipakolt kínálata, kis asztalokon csokit, kekszet, levendulát tukmáló árusok, a buszra, villamosra várakozók és földön üldögélő lecsúszottak, a kép mindig ugyanaz.
A földalattin sokan voltak, ez délután normális. Egy lány ült mellettem, talán 15-16 éves lehetett. Alacsony és darabos megjelenésű volt, ráadásul elég fiúsan öltözött is, nadrág, bakancsszerű cipő, könnyű, fiús dzseki, vagány hátizsák, rövid haj, kicsit furcsa és zavarba ejtő jelenség volt. Az öltözéke nem volt extra, de látszott, hogy drága, jó minőségű holmik.
Éppen mielőtt záródtak az ajtók egy hasonló korú fiú szállt fel. Magasabb, vékony alkatú, finom, keskeny arcú, világos hajú volt, rendes, de meglehetősen szerény öltözékben, vállán egy hegedűtokkal. Előttünk állt meg, és mint kiderült, ismerték egymást, így beszélgetni kezdtek. Ha akartam, ha nem, hallottam.
A lány vitte a beszélgetés fonalát, hangosan, határozottan beszélt, erős kijelentésekkel, kissé erőszakosan, fiú pedig csendesen válaszolgatott. A téma a továbbtanulás volt, vagyis, hogy mi legyen majd érettségi után.
-
Én mindenképpen külföldre megyek, az biztos. Valószínűleg Angliába. Már néztem ösztöndíjakat is. Az angol nem probléma, jól megy. Talán Oxford lesz, de mindenképpen valami jó egyetem kell. Nem fogok itthon szenvedni. – mondta a lány teljes határozottsággal.
- Igen, remélem, sikerül. – válaszolta kicsit kényszeredetten a fiú.
- Persze, hogy sikerül, én mindenképpen megyek. És Te? Neked mi a terved? Zene? Fantasztikus iskolák vannak kint, Te melyikbe mész? – pörögtek a kérdések.
A fiú kissé zavartan állt, talán a várható reakciótól tartva elég visszafogottan válaszolt:
- Én itthon maradok, itthon folytatom.
- Miért? Miért maradsz itthon? Külföldön tanulni sokkal jobb, semmi értelme itthon maradni, az ostobaság! – hördült fel a lány.
- De nekem jó itthon, én nem akarok külföldre menni. – magyarázkodott a fiú, akinek már láthatóan kicsit kellemetlen volt az egész beszélgetés.
- Ugyan már, nem tudod, mit beszélsz! Kint minden jobb, nagyobbak a lehetőségek, de főleg magad lehetsz, nincsenek ott a szüleid, nem szólnak bele semmibe, teljes önállóság, nem parancsolgatnak, nem ugráltatnak, néha hazajössz vagy ők látogatnak meg, de azt ki lehet bírni, egyébként meg békén hagynak. Ez a legjobb az egészben!
Amíg a lány hevesen sorolta az érveit, a fiú csak csendben állt, kicsit révedt tekintettel nézett maga elé, láthatóan elgondolkozott. Talán apát látta, aki a fékbetétet próbálja kicserélni a garázsban, mert felesleges pénzt költeni a szervízre, amikor van éppen elég kiadás, vagy anyát látta, amint Húsvét előtt a tavaszi napsütésben a ragyogó fehéren lebbenő függönyöket cseréli a létra tetején. De lehet, hogy az öccsét látta, aki éppen szenved az íróasztalánál, mert semmi nem jut eszébe a fogalmazáshoz, amit holnapra meg kéne írni, esetleg a nagyit látta, aki éppen a legszebb kékvirágos tálra rakja az ő kedvenc almás pitéjét.
Csak az volt a baj, hogy ezeken a képeken ő nem volt ott. Egyiken sem volt ott, és ez így nem volt rendben. Mert kell, aki segít szerelni, és kell, aki adogatja a létra tetejére a műtyürcsipeszeket, és kell, akivel együtt lehet okoskodni, és kell, aki jóízűen el tud pusztítani egy fél tepsi almás pitét. Igen, kell még valaki azokra a képekre, különben az egésznek semmi értelme.
A lány még mindig beszélt, magyarázott, érvelt és agitált, a fiú pedig csak halkan ennyit mondott:
Na, szia, én most leszállok! – és kilépett a földalatti vasút kinyíló ajtaján.