18 aug Történetek a reggeli kávé mellé #1
– Akarsz róla beszélni? – Valószínűleg ez az egyik leghülyébb kérdés, amit feltehetsz egy pszichológia hallgatós tanulónak. Az elmúlt 3 évben, valahányszor új társaságba kerültem, az első körös sztenderd kérdések alapján kiderült a borzasztó igazság: pszichológiát tanulok. Ilyenkor bugyuta kérdések és válogatott baromságok csokrából válogathattam, és bár kezdetben még sikerült egy erőltetett vigyort magamra húzni, de a cinizmus felülkerekedett és ma már ilyenkor csak annyit kérdezek: nah és te most melyik klisét dobod be Humor Herold?
Én is néztem a gyilkos elméket!
Sokan úgy érzik, hogy kedvenc sorozatuk témája, gyakorlatilag már nem is a hobbijuk, hanem a szakterületük. Ha kiderült mit tanulok, úton útfelé olyanokba botlok, akiket mindig is ez a téma érdekelt, teljesen naprakészek az összes nőklapja pszichében, és ha ez a kegyetlen élet nem úgy rendelte volna, hogy ő közlekedésmérnök legyen, –hidd el nekem, én olyan jó emberismerő vagyok– lett volna az y generáció Freud-ja.
Akkor Te most tudod mire gondolok?
Tavaly egy szóbeli vizsga után beültem a jól megérdemelt gyros-omra a Wesselényi utcánál. A helyi pultos már felismert, készítette is a szokásosat, majd amikor kihozta megkérdezte miért vagyok ilyen hivatalosan öltözve. Szó szót követett, majd elérkezett az ominózus mit tanulsz az egyetemen kérdés.
-Pszichológiát.
-Akkor Te tudsz tenyérből olvasni?
-Azt még sajnos nem, de az üveggömböt már vettük tavaly.
Kicsit elcsodálkozott, de végül egyetértően hümmögöt egyet és visszaállt a pult mögé.
Elképesztően jó játék belemenni azokba a gondolatmenetkebe, amikor az feltételezik, hogy Te azonnal egy kézfogásból kiismerted őt. Ilyenkor lehet Astro Tv-t vagy Mentalistát játszani, és a legáltalánosabb emberi kérdéseket, bizonytalanságokat, problémákat bedobni, hiszen ilyenkor mindenki meglátja magát ezekben a mondatokban és mélységesen elámulnak vérbeli profizmusodon.
És nehéz?
Akik továbbléptek azon a tényen, hogy valószínűleg a pszichológia ma már nem egyenlő az okkultizmussal és egy hipnózis alatt álló személyt se veszünk rá meztelen táncolásra puszta kedvtelésből, általában megkérdőjelezik, hogy egyáltalán akkor mi mit tanulunk. Úgyhogy most szeretném eloszlatni a kétségeket: rengeteg elméletet, modellt, kritikákat, anatómiát és megcáfolt kutatásokat. És a közhiedelemmel ellentétben nem mindenkinél “van valami bibi”, bár a világhírű professzorasszony az első tanóránkon megjegyezte, hogy üdvözöl mindannyiunkat,de a korábbi tapasztalatok és kutatások alapján a társaság minimum 70 százalékának inkább pszichológushoz kellett volna mennie, nem pszichológia szakra.
Érdekelnek a pszichológia szakos hallgató további szösszenetei? Olvasd el egy finom kávé mellett.
Forrás/ Fotó: Bigstock.com