05 máj Anyának lenni egyszerű? Boldog Anyák Napját!
Anyának lenni biztosan nem egyszerű. Abban pedig 100 százalékban biztos vagyok, hogy az én anyámnak lenni kifejezetten bonyolult.
Szöszi. Egyszerre szerető és gondoskodó édesanya, szakács („Mit főzzek? – Nem tudom”), varrónő („Anya, akkor én méhecske lennék a farsangon!”), pszichológus („De miért nem ír vissza/miért nem szeret?/Mégis mit csináljak?”), coach („Meg tudod csinálni!”), diktátor („Meg fogod csinálni!”), orvos („Jó, ez influenza, lázcsillapító, tea, meleg ágy, vegyél be C-vitamint is!”), stylist („Én a helyedben azt nem venném fel!”), barista („Főzök egy kávét, és jobb lesz!”), ellenőr („Irataid, bérleted nálad?”), kíméletlenül őszinte barát („Hát te hülye vagy!”), személyi jósnő („Na, azt most mondom, hogy az úgy nem lesz jó!”), és a tanító („Nézd, megmutatom, hogy kell csinálni!”). Ebben a történetben pedig én vagyok a megnőtt, de fel annyira nem nőtt Y generációs Pán Petra, aki bár sok helyzetben igen önálló, azért még mindig az anyaölelés nyugtatja meg a legjobban. Boldog Anyák Napját!
Anyák napja felé közeledve az agyam egy eldugott szegletéből egymás után ugranak elő azok az emlékek, amik az idő múlásával egyre édesebbek lesznek.
Négy éves vagyok.
A nagymamámmal sétálunk a piacon, és ő az „Orgona ága, barackfa virága” dalocskát tanítgatja nekem, hogy meglepjem majd vele az anyukámat. Amikor eljött a nagy pillanatom, belebakiztam a szövegbe.
Öt éves vagyok.
Gumimacikat ragasztgatok egy papírlapra, mert rajzolni nem tudok. Ez lesz az anyák napi ajándék.
Nyolc éves vagyok.
Az általános iskolában anyák napi ünnepség van, és anyukám az első sorban törölgeti a könnyeit, mert sikerült ügyesen felmondanom a verset. A nagymamám is.
Tizenkét éves vagyok.
Elfelejtem az Anyák Napját, aztán eszembe jut, és mosolygós sárga tulipánt választok a virágosnál, mert a színe anyámra emlékeztet. Mindeközben az életre való spánielünk lebontja a virágosnál a rácsot.
Húsz éves vagyok.
Rengeteg Raffaellot veszek anyámnak, mert az a kedvence. Megmentek a nagy svéd áruházból egy orchideát, és egy hétig rettegek, hogy életben maradjon május első vasárnapjáig.
Huszonhét éves vagyok, és tervezem az idei Anyák Napját.
Habos kávéval indul majd a reggel egy csipetnyi fahéjjal a tetején („Meleg tejjel kéred? Jó, teszek rá fahéjat is!”). Talán ha elég szemfüles leszek és előtte ébredek, pazar reggelit varázsolok majd az asztalra a mosolygós tulipánok köré. Lesz majd fahéjgolyó és Raffaello, móka, kacagás, lányos nap (talán egy mozi is belefér), és vallomás. Újra és újra elmondom majd, hogy ő a biztos a bizonytalanságomban, a hit, az erő, a kitartás jelképe az életemben.
Ünnepeljük ma együtt az édesanyákat! Anyákat, anyukat, mamikat és mamákat, az éccsanyákat. A nagymamákat, a dédmamákat. A nőket, akiket anyaként szeretünk. Főzzünk egy jó kávét, szedjük elő azokat a gyerekkori képeket amiket egyébként soha, a világ minden kincséért sem hoznánk nyilvánosságra, és nosztalgiázzunk. Gondoljunk a cinkos összekacsintásokra, a „már akkor tudom mire gondolsz, amikor még ki sem gondoltad!” pillanatokra, az összetört szívre adott tanácsokra, a sebekre cuppogott varázspuszikra, az utánozhatatlan zserbókra.
Emlékeket gyűjtünk. A tárgyak néha eltűnnek. A fényképek elvesznek. A tudás, az érzés, az emlék marad. Örökké.
Boldog Anyák Napját Szöszi!
Forrás / Fotó: Cover Photo by Jake Young on Unsplash
https://szelencetitkok.blogspot.hu/
www.facebook.com/szelencetitkok