17 márc Az Y generáció vénlányai?
A cikket ajánlom barátnőmnek Katának, akivel még a tojáshéj a popsinkon, csupán évről évre vastagabb!
– Ne is mondd, már nagyon, természetellenesen várják a lagzit meg az unokát! – dőlt hátra a fotelban, kezében egy papírpoharas kávéval.
– Tudom, miről beszélsz! – bólogattam, és nagyot kortyoltam a karamellás csodámból.
Azt mondják, az én generációm
– a híres “Y” -, tulajdonképpen Pán Péterekből, és Pán Petrákból áll. Nem szeretnénk se felnőni, se felelősséget vállalni, és hat ökörrel sem vontathatnának ki minket a jól bejáratott, és extra kényelmes mamahotelből. Szeretnénk, ha a munkahelyünkön lenne csocsó asztal és irodai kutya, finom (!) ingyen kávé, no meg elég rugalmas lenne ahhoz, hogy hét közben se kelljen nemet mondani egy jó bulira – legalábbis a szociológusok ezt gondolják. A szociológusok mellett időnként a szüleink is elejtenek néhány célzást: „Amikor olyan idős voltam mint te, már volt férjem és gyerekem”.
Az üzenőfalunk tanulsága szerint sokak eljutottak már ebbe a szakaszba. Időről időre felbukkan egy eljegyzési gyűrűs képpel illusztrált életesemény, a hófehér ruhacsodák a menyasszonyi csokrokkal, és végül a tejútrendszert ábrázoló ultrahangképek. Boldogok vagyunk, és együtt örülünk a közeli vagy távoli ismerősökkel, hiszen révbe értek – megtalálták azt, akire vagy amire vágytak, és a szőke/barna/vörös/fekete herceggel vagy hercegnővel ellovagoltak/elautóztak/elhajóztak/elrepültek/elbicikliztek a szirupos boldogságba. Őket jó eséllyel már egyetlen esküvőn sem csípi arcon egy távoli rokon, hogy „Ne aggódj Csillagom, majd te leszel a következő”, egyik barátjuk sem szervez nekik kínos vakrandit, és sosem kell majd állásinterjúkat megszégyenítő kínvallatásnak alávetni magukat az első randin.
De mi van velünk, akik itt ülünk a papírpoharas kávénkat szorongatva?
Mi lennénk az “Y” generáció vénlányai? Az örök koszorúslányok, akik a torta mellől már a menyasszonyi csokordobásra sem emelik fel a feneküket? Nem. Mi az “Y” generációnkhoz híven pörgünk. Rohanunk. Állandóan mozgásban vagyunk, a hajunk lobog utánunk, és a biztonság kedvéért mindkét kezünkben kávé van, hogy hajnaltól hajnalig tartson a lendület. Mindeközben elfelejtünk ismerkedni, ha szimpatikus egyénbe botlunk ahelyett, hogy ráköszönnénk, a Pesten láttam Facebook csoportban kezdjük keresni. Reménykedünk, hogy Téglás Zoli és Johnny Depp ránk köszön a metrón (reméljük, hoznak kávét is!), mert belefáradtunk a jobbra-balra húzásba, a „majd felhívlak”-ba, a rokonok és ismeretlen ismerősök tapintatlan kérdéseibe. (És, van barátod? Nincs? A TE korodban?), a „Szia cica, van gazdád?”-ba, és a felesleges idegtépő játszmázásba is.
Nincs itt szó semmiféle vénlányságról, és ki kell ábrándítsak mindenkit: nem mi vagyunk Bridget Jones és Carrie Bradhsaw eltitkolt zabigyerekei – csupán az “Y” generációs kivárósok vagyunk, akik remélik, hogy a játék megéri majd a gyertyát.
szelencetitkok.blogspot.hu
www.facebook.com/szelencetitkok
Forrás / Fotók:Photo by rawpixel.com on Unsplash