Lesz fülünk meghallani, hogy mit üzen a világ?

22 ápr Lesz fülünk meghallani, hogy mit üzen a világ?

A 2020-as évre, azt hiszem míg élünk, emlékezni fogunk. Napok alatt fordult velünk akkorát a világ, amekkora változásra nem voltunk, nem lehettünk felkészülve. Az életünk sok millió más ember életével együtt megváltozott, és egyelőre még azt sem látjuk, hogy mikor, és milyen végkimenetele lesz ennek az átalakulásnak.

Az elmúlt egy hónapban átviharzott rajtam rengeteg érzelem. Először nem értettem ezt az egészet, és gyakran éreztem úgy, hogy igazából minden rendben van, és ez csak egy rossz álom, meg sem történik. Aztán rájöttem, hogy de, a világ, amelyben élünk mégiscsak valóság és alkalmazkodnom kell ehhez az egészhez. Fel kell nőnöm a feladathoz, hiszen van egy gyerekem, aki miatt nem bambulhatok csak úgy ki a fejemből és mondogathatom azt, hogy „Ezt nem hiszem el!”.

Utána dühös lettem és őrjöngtem és sírtam, és igazságtalanságnak éreztem, hogy ennek az egésznek pont az én életemben kellett bekövetkeznie. Megviselt, hogy a lányom száját olyan szavak hagyják el, hogy „vírus” és „mindenki beteg” és „itthon maradni”.

Jó pár napra lelkileg a padlóra kerültem, hiszen egész nap mosolyogni próbáltam, hogy a lányom ne érezze meg jobban ezt a helyzetet, mint amennyire muszáj. De ahogy elfordítottam tőle a fejemet, már potyogtak is a könnyeim, a tehetetlenség miatt.

Photo by Fusion Medical Animation on Unsplash

Azt hiszem mostanra, bő 4 héttel azután, hogy felbolydult az egész addigi, nyugodt életünk, már túl vagyok az első sokkhatáson, és képes vagyok viszonylag reálisan értékelni a helyzetet.

Akiket ért már veszteség, azok felismerhették a gyász feldolgozásának szakaszait az én esetemben is. Ez egy teljesen normális reakció volt részemről. Hiszen nem gondolom, hogy túlzok azzal, ha azt mondom, hogy lezárult egy szakasz mindannyiunk életében.

Rengeteg cikket elolvastam, és sok emberrel beszélgettem a kialakult helyzetről. Van, aki pesszimista, és van, aki lehetőségként tekint a kialakult szituációra. Ismerek olyanokat, akik elveszítették a munkájukat. És olyat is, aki úgy véli, hogy fél éven belül több idősebb rokonát is el kell majd temetnie. Hallok csalókról, akik gyorsan akklimatizálódtak az új helyzethez, és már most a bűnözés új formáit próbálgatják. És vannak olyanok is, akik megőrizték optimizmusukat, és próbálják a legtöbbet kihozni a helyzetből. Ismerek olyat, aki szerint Kína vagy az USA engedte szabadjára a laborokban előállított vírust, hogy romba döntsék a világgazdaságot. És olyat is, aki szerint ez az egész arról szól, hogy valami még nagyobb disznóságot leplezzenek le.

És többek között vannak olyanok, akik szerint a bolygónk egyszerűen fellázadt ellenünk.

Darwin Laganzon képe a Pixabay-en

Én ez utóbbiak táborába tartozom, de igazából nem hiszem, hogy a Föld ki akarna pusztítani bennünket. Sőt, azt gondolom, hogy a maga módján továbbra is humánus módon igyekszik bennünket jobb belátásra bírni. Mint anyának, ismerősek a módszerei. Aki nevelt már gyereket az tudja, hogy sokszor a szép szó, az apró célozgatások, kisebb büntetések bevezetése semmit sem ér. Van, amikor keménynek kell lennünk. Pusztán azért, mert nevelnünk kell a gyerekünket, hiszen a célunk az az, hogy a későbbiekben boldog, kiegyensúlyozott, felelősségteljes ember váljék belőle.

Azt hiszem a Föld most ugyanezt csinálja velünk.

Évek, évtizedek óta próbál bennünket jobb belátásra bírni. Az elmúlt időszakban mást sem láthattunk, csak hogy ciklonok, tornádók, hőséghullámok, erdőtüzek, földrengések és egyéb természeti katasztrófák követték egymást.

Több millió ember veszett oda, még több milliónak kellett elhagynia az otthonát, és dollármilliárdos károk keletkeztek csak az elmúlt pár évtizedben.

És mi, emberek, még mindig nem tanultunk ebből. Még az sem volt elég nekünk, hogy lassan az egész emberiség a saját bőrén kezdte el érezni azt, hogy beteg a világunk. És hogy emiatt át kéne gondolnunk azt, hogy miképp tudnánk jobban bánni az otthonunkkal.

Hát most kaptunk egy újabb leckét. Egy újabb lehetőséget.

Biztos vagyok benne, hogy ha ennek az egész koronavírusnak vége lesz, és márpedig idő kérdése és túlleszünk rajta, akkor sokan semmin nem fognak változtatni. Élik majd tovább az életüket ugyanúgy, ahogy korábban.

De nagyon remélem, hogy az otthon töltött időszakot sokan arra fogják használni, hogy túllépve az önzőségükön, elkezdik a józan paraszti eszüket használni és rájönnek, hogy muszáj egy kicsit mindenkinek változnia.

Én nem abban hiszek, hogy mindenki mondjon le az anyagi javakról, és hogy mindenki legyen vegán, meg ne utazzon soha többet repülővel, és ne üljön autóba hanem csakis biciklivel közlekedjen.

Abban hiszek, hogy ha mindenki egy kicsivel többet tesz a környezetéért, kicsivel kevésbé lesz önző és mindent megtesz, amit a lelkiismerete diktál, már sokkal előrébb leszünk.

Már attól jobb emberek leszünk, ha a sarki boltig nem autóval megyünk el. Már akkor sokat teszünk a környezetünkért, ha csak annyi ételt vásárolunk és főzünk meg, amennyit meg is eszünk. Ha nem vesszük meg a legújabb Iphone-t. Csak azért, mert státusz szimbólumnak számít, míg a korábbi telefonunknak az ég egyadta világon semmi baja nincsen. Hogy nem henye életmódot folytatunk és tespedünk egész nap a tévé előtt, hanem elmegyünk biciklizni, vagy kirándulni a családunkkal. Így egészségesebbek leszünk.

Azt hiszem, most ez a feladata minden embernek, hogy kicsit nyissa ki a fülét, hogy hallja, és a nyissa ki a szemét, hogy lássa, hogy ami eddig ment, az nem mehet tovább. A Föld élni akar, és ehhez vagy alkalmazkodunk, vagy nem. De akkor számolnunk kell majd a következményekkel.

Ez csakis a mi döntésünk.

Photo from Pexels

Azt hiszem, ha most mindenki kapna egy tündéről egy kívánságot, kollektíven kívánnánk szinte mindannyian azt, hogy ennek az egész helyzetnek legyen vége. Hogy hagy térjünk vissza, a korábbi, megszokott életünkbe. Hogy láthassuk a családunkat és barátainkat, és hogy ne kelljen félnünk attól, hogy megbetegszünk, vagy az idősebb ismerőseink elkapják a vírust.

Így én most nem ezt kívánom, hiszen tudom, hogy előbb-utóbb tényleg vége lesz a vírus-helyzetnek.

Én azt kívánom, hogy mindannyian tanuljunk ebből, és változtassunk kicsit a szokásainkon azért, hogy a világunk is fellélegezhessen és ne kelljen további, még durvább leckéket kapnunk tőle.

Ha tetszett ez az írás, és szerinted hasznos volna, ha mások is olvasnák, segíts egy megosztással!

Azanyja

Azanyja blog: https://azanyja.hu/

Még több tartalomért lájkolj a facebookon: https://www.facebook.com/azanyja/