22 márc Miről álmodnak a japánok a vonaton?
Talán egy jó kávéról, hogy legközelebb ne szundikáljanak el gyakorlatilag bárhol, ahol megállnak két percre? Vagy arról, hogy most aztán kialusszák magukat? Vagy inkább arról, hogy nagy ívben tesznek a hagyományokra, elvárásokra, a napi munkát 8 órára korlátozzák, aztán pedig azzal foglalkoznak, ami igazán jól esik?
Aki járt már Japánban, annak nem ismeretlen az úton-útfélen (szó szerint) szunyókáló emberek látványa. Képesek a parkokban, a járműveken, a földön is elaludni, akár fekve, akár állva, akár guggolva. Annyira jellemző ez rájuk, hogy van is egy külön szavuk erre: inemuri. Aki “inemurizik”, az kb. fél órát tölt alvással, ruhában és nyilvánosan.
A japánok híresek a munkamoráljukról. Már a szamurájok idejében is dicséretes volt lemondani az alvásról a tanulás, fejlődés és a munka javára. Ez a szemlélet mind a mai napig megmaradt az átlagembereknél is, rengeteg időt töltenek a munkahelyükön.
Hosszú távon nyilvánvalóan ezt nem lehet bírni, ezért aztán a legkülönösebb helyeken szenderülnek álomba. Nem ritka, hogy ez akár egy munkahelyi meetingen történik. Paradox módon ez náluk nem a lustaságot jelenti, hanem ez tulajdonképpen egy jelzés a társak felé, hogy lám, ő mennyit dolgozik, nem is jut ideje az alvásra. Így teljesen elfogadott a tárgyaláson alvás, úgy tűnik, a részvétel a fontos. Illetve az inemuri nem is alvást jelent, hanem a társas szituációk egy formáját, jelenlétet jelöl.
Vannak, akik azt állítják, hogy nyilvános helyen sokkal jobban is tudnak pihenni, mint otthon. Az, hogy ilyen könnyen és gátlástalanul elalszanak bárhol, onnan is eredhet, hogy a japán szülők együtt alszanak a gyerekekkel nagyobb korukig, így számukra ez nem annyira privát, intim dolog.
Na de lássuk, milyen édesdeden alszanak a vonaton! Nem riadnak vissza az eszközhasználattól sem, illetve a jógaszekció is képviselteti magát!
De ér egy munka annyit, hogy halálra fáraszd magad? Ha ilyet tapasztalsz magadon, ott van az a pont, amikor meg kell állni. Még akkor, ha egyébként szereted a munkádat. Ha meg nem igazán, akkor nem kérdés. Ébredj fel! Szó szerint és átvitt értelemben is.
www.konyhalal.cafeblog.hu
Forrás / Fotók: Cover Photo by Ghost Presenter on Unsplash