Kávé mellé

kávé

Kávé mellé

Kávé mellé.

 

– Ne legyél már ekkora marha.

– Hát de figyelj már. Elmagyarázom még egyszer mert ma reggel ritka értetlen vagy.

Nagyot sóhajt, majd szürcsöl a kávéjából, Szinte látom magam előtt, ahogy a jobb kezével int is a másiknak, mintegy engedélyt adva a magyarázatra. Bár úgy sejtem, hogy nem nagyon kell biztatni, valószínűleg folytatta volna magától is.

– Na szóval. Van realizmus, kubizmus, szürrealizmus, meg még kismillió izmus. Tudsz követni?

Gondolom a másik bólint, mert szinte azonnal folytatja.

– Akkor miért ne lehetne a vandalizmus egy új modern művészeti irányzat? Ez is izmus nem?

– Mekkora hülye vagy.

– Hát, de figyelj már. Fogom magam. Festek egy képet. Nyilván királyul sikerül

– Nyilván.

– Aztán meg festékszóróval rátolok egy bazi nagy piros ikszet.

Hallom ahogy belenevet a bögréjébe, a kávé bugyborékol, majd köhög, mire a másik hátba veri. Elcsendesülnek, aztán gyufa sercen, majd még egy. Halk káromkodás üti meg a fülem. Talán kifogytak a gyufából, mert öngyújtó kattan. Egyszer, kétszer. Szinte látom, ahogy felizzik egy cigaretta a kora reggeli fényben. A következő pillanatban pedig előttem száll a levegőben a kék füst.

– És mégis mi a túrósért kell rá az X? Így vandálkodsz?

–  Az X reprezentálná a művészet értelmetlenségét. A művészvilág kilátástalanságát. A vörös szín meg az elkurvulást.

– Honnan szedsz ennyi ökörségeket korán reggel, de most komolyan?

– Nemtom’. Jön. És nem ökörség, Zseni vagyok.

Mindketten jóízűen felnevetnek. Belemosolygok a kávémba, majd felhörpintem az utolsó kortyot. Megnézem a telefonomon az időt. Ideje munkába indulni, ezért összeszedem magam. Felmarkolom a kis asztalról a telefont, a kávéscsészét, meg a könyvemet. Még hallom ahogy az alattam lévő erkélyen folytatják a reggeli eszmefuttatást.

– És akkor a vandalizmust a vandálok gyakorolják?

– Vagy a Vandák, ja. Tök logikus, nem?

– Ja. Tök logikus.

A nevetésük bekísér az erkélyajtón.

További cikkekért keress fel alábbi oldalaim egyikén