Sós kávé? Hogy mi? Tényleg isszák?

sós kávé

Sós kávé? Hogy mi? Tényleg isszák?

Vajon milyen íze lehet a sós kávénak?

Mindenki másképp issza a kedvenc feketéjét, és más okból is, persze, de egy dolog összeköt bennünket: a kávé szeretete. Mégis kevesen tudják, hogy létezik a kávéimádóknak egy kicsiny csoportja, akik nem cukorral, édesítővel, vagy tisztán isszák a feketét. Hanem sósan. Sós kávé. Igen, létezik.

Mi is megdöbbentünk, mert eddig még nemigen hallottunk arról, hogy létezik sós kávé. Vagyis, hogy vannak emberek, akik cukor helyett inkább sóval ízesítik a napindító, energiát adó, ébren marasztaló kedvencüket. De mindenesetre ne lepődjünk meg azon, ha találkozunk valakivel, aki édesítő helyett inkább megsózza a kávéját.

És hogy miért teszi ezt?

Tudományos magyarázata is van a furcsa (legalábbis annak tűnő) ízlésnek. A só állítólag a kávéba kerülve blokkolja annak keserű ízét. Más elképzelések szerint nem blokkolja azt, csak egyszerűen becsapja az agyat, ami a só hatására nem ismeri fel a kávé kissé keserű ízét. Állítólag más keserű ételeknél is hasonlóan viselkedik a só, mint például a grapefruit, a retek, vagy éppen a kakaó. Na nem mintha a kávé keserű íze hiba lenne, csak minőségtől függően lehet eltérés az erősségében, amit nem feltétlenül élveznénk, élvezünk a reggeli kávénkban. Ilyenkor jól jöhet egy csipet só.

Kipróbálnánk? Kipróbálták!

És ha szívesen kipróbálnánk, hogy milyen lehet meginni egy csésze sós kávét, akkor ne habozzunk, tegyünk egy csipetnyit a vízbe, mielőtt lefőznénk a feketét, vagy a már kész kávéba is csempészhetünk egy leheletnyit, aztán jöhet a kóstolás. Ezt tette például az amerikai Liz Clayton is, aki később egy cikkben foglalta össze a tapasztalatait.

 

“Felmerült bennünk a kérdés, hogy ha a só segít elvenni a kávé keserűségét, akkor mi a helyzet a rossz kávéval? Vajon fel lehet javítani egy túl keserű vagy túl erős kávét?” – tették fel a kérdést Liz-ék. Ki is próbálták, az eredmény pedig nem meglepő: nem nagyon. Tapasztalatuk szerint a só sem tud sajnos csodát tenni: egy jó kávénak nem árt egy csipetnyi (kivéve, ha rajongunk az összes keserű aromáért), és bár a rossznak valamennyire javít az ízén, azt javasolják, hogy inkább öntsük ki azt, és főzzünk/kérjünk helyette egy másikat. Összegzésképpen megállapították, hogy a só nem ad többet a kávéélményhez (hiszen elveszi a keserű ízt), de savasabbnak és “tisztábbnak” hatott számukra a csésze fekete úgy, mint só nélkül.

Tengeri sós kávé habbal

Azoknak, akik nem elégszenek meg egy egyszerűen megsózott feketével, kerestünk egy receptet hozzá, íme!

Hozzávalók

A kávéhoz

2 csésze erősre főzött kávé (főzzük le úgy, ahogy máskor szoktuk)

4 teáskanál barnacukor

A tengeri sós habhoz

1/3 csésze tejszínhab

1/8 teáskanál tengeri só

1/2 teáskanál kristálycukor

kakaópor a tetejére ízlés szerint

Elkészítés

Főzzük le a két csésze kávét úgy, ahogy máskor is szoktuk, törekedjünk arra, hogy minél finomabb, ízletesebb legyen, nem baj, ha egy kicsit erősre sikerül. Tegyük bele a barnacukrot, majd kevergessük, amíg az teljesen fel nem oldódik bennük. (Ha jegeskávét csinálunk, előbb hűtsük le alaposan a kávét, és csak azután ízesítsük a barnacukorral.)

Egy másik tálban keverjük össze óvatosan a tengeri sót, a kristálycukort és a hideg tejszínhabot. Addig kevergessük, amíg egyenletes nem lesz a keverék. Öntsük ki a kávét két kávéscsészébe, majd egy kanál segítségével, óvatosan tegyünk a tejszínhabos keverékből mindkettő tetejére. Végül szórjuk meg egy kevés kakaóval. Mielőtt megisszuk, keverjük össze a kávét a habbal!

 (Ha asztali sót használunk, felezzük meg a só mennyiségét.)

Forrás /Fotó: Cover Photo by Nathan Dumlao on Unsplash