11 febr KÁCI – Kávészünet multi-módra
Ólmos szürke reggel az irodák betondzsungelében. A cigarettázós ficakban ismerős arcok, a frissen érkezőknél papírpoharas, a bent éjszakázóknál irodai bögrés kávé. Rohanunk. Ki az irodába, hogy a mágneskártya még a munkaideje előtt csippanjon, ki haza, hogy a lakáskulcsa ne a zsebében, hanem a bejárati ajtó zárjában csörögjön.
Ólmos szürke délelőtt az irodák betondzsungelében. Kölyökkorunk tetrisz tanulmányait felhasználva helyezkedünk a szűk liftben, hogy mindenki beférjen, és a kávé is megmaradjon. Az ismeretlen irodai ismerősökkel egymás felé biccentünk, és ebben a biccentésben minden benne van – az irodai neon az arcunkon, a kezünkben lévő irodai kávé ízetlensége, a tízperces szünet szabadságának mámora. Az ismerősökkel csacsogunk. Apró-cseprő témák pattognak a lift tükrei között, és szívből kacagunk azon, hogy a földszint helyett annak az emeletnek a gombját nyomkodjuk, ahonnan indulnánk.
Az irodistákat várja a KÁCI szünet
– azaz kávé és cigaretta. A tüdőóvóknak kávé-, és levegő szünet. Kontyos rádió szünet, hiszen két slukk és egy korty között információmorzsák hullanak. Sustorgás az esetleges változásról, egy kinevezésről, egy új gyűrűről ami feltűnően csillan a kolléganő bal kezén, azonban mivel nincs kint a Facebookon, még nem tekintjük egyértelműnek.
A KÁCI szünet az, ami a házibuliban a konyha
– az igazi parti, a munka, a társaság, a történések lelke és középpontja. A közös függőség összetartja a csapatot, és amiről az irodában csak suttogni lehet (vagy suttogni sem), az a KÁCI szünet alatt elmondható, elkiabálható, elkáromkodható. Nincsen füle a falnak, a kamerának, a kolléganőnek. A monológot csak az ismerős hallja, meg talán az ismeretlen ismerős, az a jóképű szőke fiú abban a fura sapkában, akire fogpasztareklámot megszégyenítően kellene mosolyogni, csak éppen hiányzik a mersz. Talán majd a következő órában.
Ólmos szürke délután az irodák betondzsungelében. Ismét váltás van, rohanás haza, a boltba, az egyetemre, a randira. Egy maroknyi csapat mégis egymást várja ott, a cigarettázós ficakban. Talán a tízperces rapid randi előtt a képernyő jobb alsó sarkában apró levélke figyelmeztette a bandát arra, hogy újabb óra telt el a munkaidejükből. Röpködnek a kérdések: van esetleg egy szál cigid? Tényleg csillog az öngyújtód, mint az a vámpírfiú néhány éve a napfényben? Na, ez az autós sem vette észre, hogy ez egy jobbkezes utca… Mondd csak, ihatok a kávédból? A KÁCI-s társaságban valakinek mindig van egy szál cigarettája, egy vicces öngyújtója, egy friss információmorzsája, és elég kávéja ahhoz, hogy megossza a másikkal.
Ólmos reggel. Havas reggel. Napfényes reggel. A ficak sosem üres, bár az arcok időről időre cserélődnek, de a kérdés sokaknál mindig örök: megfognád kérlek a kávémat, ameddig meggyújtom a cigarettát?
Forrás / Fotó: www.bigstockphoto.com