KÁVÉZÓ, VAGY VALÓSÁGOS HÍZLALDA?

KÁVÉZÓ, VAGY VALÓSÁGOS HÍZLALDA?

RAJTAD ÁLL! VAJON MIT KÍNÁL EGY KAVÉZÓ?

Kölyökkutya koromban nem bírtam a kávét. Az illatával nem volt gondom, de rázott a hideg az ízétől. A kapucínert sem szerettem, és bár akkoriban még nem voltak ennyire felkapottak a kávés sütemények, tőlem a kávés minyon is tökéletes biztonságban pihenhetett a kávézó hűtött fémpolcain. Egyféle módja volt, ahogy a kávét hajlandó voltam szülői és rokoni nyomásra meginni, pontosabban megenni, az pedig a bravúros kockacukor-mártogatás volt. Nem sok dolgot értettem a fizikából, a látvány sokkal jobban érdekelt, azonban a közlekedőedények mindig is lenyűgöztek. Nem, nem a válás utáni vagyonmegosztásra gondolok, amikor vérre menő vita folyik, ki vigye a tepsi-szettet, hanem a folyadékszintek kiegyenlítődésére. Ahogy szívta fel a cukor a kávét, az nekem maga volt a varázslat. És így már az íze is tetszett.

 

KÁVÉT CSAK CUKORBAN!

Ahogy teltek az évek, úgy mind a kávézók kínálata, mind pedig sajátos kávézási szokásaim is csiszolódtak, de a cukortól, és az édes íz-élménytől képtelen voltam tágítani. Ez történik akkor, mikor gyerekkorban beég az input. Ki nem vakarja azt onnan semmi. Az viszont durva, mi-mindent kínálnak ma már a kávézók. Az óvatlan vendég csak beül egy kávéra, inna egy cold brew-t, egy french press-t, és itt egy szirup, ott egy hab, már gyűlnek is a kalóriák.

A CUKORHEGYEN TÚL

Az életmódváltásnak köszönhetően másfél éve ugyan száműztem kávémból a cukrot a #férjenbele süti és az olykor #férjenbele fagyi javára, és bár távol álljon tőlem az álszentség, döbbenet, hogy tudatos szemmel végig pillázva a kávézók ajánlatát, micsoda cukorbombákról hitetik el, hogy „De hát ez csak egy kávé!”. A „csak egy kávé” kb. 5 kalória. Azzal nem is lenne gond. Na de a többi… Multi-durva.

HONEY, TU-TURU-TUTTTÚÚÚÚ… OHHHH, SUGAR-SUGAR!

Egy sima, ízesítés nélküli presszón, latten vagy americanon nem szalad fel a szemöldököm. Nem kérem zsírszegény tejjel, mert a zsír – nyilván mértékkel – kell a szervezet működéséhez. Hadd jöjjön a tej. Cukor? Ha még mindig cukorral innám azt a napi egy, maximum két tejeskávét, igazából arra is azt mondanám, hogy #férjenbele, hiszen egy cuki kis szív alakú cukorka kb. 4 gramm súlyú, és 16 kalóriát tartalmaz. Simán lemozogja az ember. Már ha mozog, ugye.

A gond mindig a szép és különleges elnevezésű kávékkal van. Mondjuk egy Nutellás, egy vanília-mogyoró-csokoládé szirupos frappuccino-val, vagy egy fehér csokis mokkával, illetve az ősz beköszöntével multi-népszerű sütőtökös tejeskávéval. És higgyük el, nem a sütőtökkel van a gond. Bár sosem gondoltam pürésített formában kávéba keverni, nagyon nem is értem a kávé-nászt, de elfogadom a létezését. És hogy mindezek hörpölgetése során mivel kell számolni? Jó esetben 400-600 kalóriával, de ha odacsapunk, hiszen „megérdemeljük”, ugye, akkor egyik-másik tejszínhabos nagyméretű csoda – tetején a biztonság kedvéért további csoki porral megszórva – bizonyos kávézókban lazán verheti az 1000 kalóriát is.

 

MINDENKI AZT CSINÁL, AMIT AKAR

Nyilván mindenki maga dönti el, hogy milyen életmódot folytat. Hogy az egészséges-e, megfelelő-e számára, élvezi, szereti-e, biztosítja-e a számára szükséges jóérzést evés, ivás, mozgás, vidámkodás tekintetében. Mindenki maga dönti el, mit eszik, és mit iszik. Ezek csak számok. Azok meg kávék. Talán érdemes átgondolni. Valóban csak egy kávét iszunk nap, mint nap munkába menet? Vagy még reggel 8 óra sincs, de már bevittük a napi kalória-felhasználásunk jelentős részét rossz szénhidráttal?

Én már döntöttem. Inkább egy jóféle süti. Na meg a fagyi. És egy valóban jó kávézó.

 

Szerző: Eat, Move & Smile

Forrás // Fotó: www.bigstockphoto.com


Hello Kedves Olvasó! Ha tetszett a cikk, annak szívből örülök! Ha szívesen felhasználnád, kérlek, tedd azt jogszerűen. Mit is jelent mindez? A cikk teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll, miszerint annak bármiféle felhasználásához a szerző, vagyis az én írásbeli engedélyem szükséges. Tegyük szebbé a világot! Köszönöm, hogy jófej vagy!