A KUTYABARÁT KÁVÉZÓ CSAK MARKETING?

A KUTYABARÁT KÁVÉZÓ CSAK MARKETING?

A KUTYABARÁT KÁVÉZÓK SZERETETTEL VÁRJÁK NÉGYLÁBÚ KEDVENCEINKET!

Tizennyolcadik szülinapomra kaptam egy kutyát. Apámék kiborultak, amikor a hat hónapos fekete-fehér spániel szőrös mancsokon betrappolt a nappalinkba – ezzel együtt az életünkbe -, és igazi kishölgyhöz méltón leguggolva vizeletének szabad utat engedve jelét adta birtoklásának. A félévente kézzel tisztított padlószőnyegen. Utána körbeszagolt mindent. Ő így köszönt. Anyám rohamot kapott. Apám vigasztalta. Én a föld felett repkedtem, hiszen egész addigi életemben egy igazi (nem képzeletbeli, mert olyan már volt) kutyára vágytam. A barátnőm, Laura családja úszott a boldogságban, hogy ennek a kiskutyának micsoda jó helye lesz majd nálunk; ebben a láthatóan szerető, kutyabarát családban. Tehát nálam.

A KUTYÁNAK MENNIE KELL!

Közölte Anyám. Akkor én is megyek! Mondtam. 18 évesen, érettségi előtt. Mindenki maradt. És ahogy ez a „szőrös gyerekeknél” lenni szokott, ez a kis puha porszívó szépen behízelegte magát mindenkihez. A Sólyombükki Henriettából Happy-re keresztelt, végtelenül szomorú szemű, bokorban eltűnő, fonott kosarát, tévé távirányítóját felzabáló kunyeravera pontosan tizenkettő évig volt velünk. Igazi kutya-szerelem volt, és mindörökre az is marad. Az első és az egyetlen.

KUTYASÉTA EXTRÁKKAL

Túl a napi két-háromszori kötelező sétán, amikor csak lehetőségünk volt, Happy-t mindig vittük magunkkal. Pontosabban ő hozta saját magát, ugyanis sosem kellett neki póráz – csak mindig tudnunk kellett, melyik bokorban tűnt el – így amikor kiruccantunk, az számára mindig esemény volt. Szájában pórázzal ünnepelt. Sosem tanítottuk rá, ő ezt így magától hozta. Tulajdonképpen amit tudott, azt mind magától tudta, amit mi tanítottunk, arra csupán opcióként tekintett. A legcukibb akkor volt, amikor a kutyakozmetikustól jöttünk vonult hazafelé, olyankor még a fejét is megemelte, és kizárólag dicsérő szavakra volt hajlandó reagálni. Ilyenkor bezzeg szó nélkül is tudta, hogy a járda szélén meg kell állni, le kell ülni…

 

A KUTYÁS GAZDA VONZÓ

Ma már kutyával bemenni bárhová természetes. Az éttermek, kávéházak, sőt, bevásárlóközpontok is szeretettel fogadják a tappancsos társadalmat, hiszen ahogy a kutyusokra már egyre inkább társként tekintenek a gazdik, a szolgáltatók nagyon okosan felmérték, mekkora vásárlói potenciált jelentenek a gazdák, ha szabadidejüket kedvenceikkel tölthetik. A kutyások legnagyobb örömére a kutyával látogatható helyek száma folyamatosan bővül, amit akár már online is van lehetőség ellenőrizni, és kiválasztani. Működik ugyanis egy portál, ahol országosan, megyékre lebontva látható azon partnerek neve, elérhetősége, weboldala, akik nem csak a gazdákat, de a bodrikat is szeretettel és finomságokkal várják.

 

ODA ÉS VISSZA

Az, hogy a kutyusokat friss vízzel, finom falatkákkal, olykor kerevettel is fogadják, egy nagyon kedves gesztus, és pozitív kezdeményezés. A másik oldalon viszont fontos, hogy a kutyatulajdonos is tökéletesen tisztában legyen kedvence tulajdonságaival, viselkedésével, hiszen kutyabarát helyet választva alkalmazkodni kell a többi vendéghez, valamint a vendéglátóhoz is. Ha ismerjük kedvencünket annyira, hogy asztaltól-asztalig járva szomorú szemeket meresztve, olykor-olykor a türelmetlenségtől elvakkantva magát lehulló falatok reményében végigjárja a kávézó összes asztalát, érdemes még indulás előtt átgondolni, kutyánk kellően érett-e a kulturált kávéházi élményekre.

 

Szerző: Eat, Move & Smile

Forrás // Fotó: www.bigstockphoto.com


Hello Kedves Olvasó! Ha tetszett a cikk, annak szívből örülök! Ha szívesen felhasználnád, kérlek, tedd azt jogszerűen. Mit is jelent mindez? A cikk teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll, miszerint annak bármiféle felhasználásához a szerző, vagyis az én írásbeli engedélyem szükséges. Tegyük szebbé a világot! Köszönöm, hogy jófej vagy!

Komment

Komment