11 ápr 5 alattomos tipp, hogyan szerettesd meg a kávét
Néhány fondorlatos trükk és tipp a kávés csábításhoz
Anyád sem szeretett. – mondja fintorogva, mikor megízlelte először a tiszta feketét hetekkel azután, hogy beleköptük a tenyerünkbe és elfogadtam a kihívást, hogy megszeretettem vele a kávét. Egy tősgyökeres kávéundoritiszessel. És egyáltalán nem volt lehetetlen vállalkozás, de hosszú és sunyi út vezet a győzelemig. Meg az ez 5 alattomos tipp.
1. Kávés sütik
Kinyitja a hűtőt és meglátja a nagy krémes vackot. Bíztatom, hogy, kóstolja meg. Megteszi, jön a jól ismert tévés puding reklámhang a „hhmmmm”, majd a felpattannak a szemei az élvezetből és megkérdi, nincs-e megromolva. Közlöm vele, hogy a lelke van megromolva, aztán csak kikíváncsiskodja, mi azaz enyhe fanyar íz a végén: hát a kávé. Mivel tiramisut eszel. Megállapítja, hogy nem is olyan rossz. Sőt, finom!
A következő a kávékrémes kocka volt és abba még több kávét lötypöltem a krémhez. Jött is megint a fintorgás, meg a bébetűs szó, hogy miért kell elbébetűzni a sütit. De végeredményben csak tiszta lett a jénai.
2. Kávés csokik
Éjszakásba ment dolgozni. Mutatom neki, hogy van rá gyógyír, amivel vígan ki fogja bírni, csak időnként kapjon be egyet belőle. Villogtatom a kezemben a barna csodát, intek, hogy nyissa ki szépen a száját. Bedobom a falatkát, megint a jól ismert „hmhm” hang, majd roppanás. Megkérdezni, hogy ez milyen fa volt? (Nem kell nagy képzelőerő, hogy az olvasónak eszébe jusson a cenzúrázatlan változat.) Megmutattam a dobozon, hogy most rágott szét egy valódi kávébabot, amin csoki bevonat van. Elkenődik. Kérdezem milyen volt és elvánszorgott dolgozni egy elnyújtott „elmeeeent” mekegessel. Ezzel most mellé nyúltam.
Másnap újabb meglepetéssel rukkoltam elő. Eljátszottuk megint az nyissa ki a száját, de már nem bízott bennem és mielőtt közölhettem volna vele, ne harapja ketté, már megtörtént a baleset és a szakállán csurgott le a kávé. Megemlítette édesanyámat, és miközben duzzogva pólót cserélt, elmondtam, hogy ez a folyékony belsejű kávés csoki egy valag cukorral, hogy az ő fajtája is megegye. De az eset után elment tőle a kedve.
3. Az instant kávé
A kávés csoki projekt kudarcba fulladt ezért olyanra kellett vetemednem, amit egy igazi kávécézár nem tesz. Instant kávét itattam vele. Sajnálom, bocsássatok meg. Klasszikust, cappuchinósat, kókuszosat, mogyisat, az összes létező variánst megízlelte. Volt is könnyes döbbenet, hogy ilyen is lehet a kávé? Egy köhögésbe belefullasztottam, hogy ennek ugyan nem sok köze van a kávéhoz, majd tiszta hangon: de igen. Ezt aztán hetekig itta, vedelte, szlopálta, egy idő után már csak a simát és kezdte azt hinni magáról, hogy kávéfogyasztó. Na, nem apukám, attól még messze vagy.
4. Az ízesítet kávécsodák
Ideje volt ellátogatni azokba a kávézókba, ahol kávécsodákat lehet kapni. Hátha a kulináris élvezet meghozza a kedvét, mert hát ki ne szeretné elmondani magáról, hogy kóstolt már igazi, japán, tibeti, francia, meg spanyol kávét? Egy klasszikust ajánlottam neki kezdésnek. A melange egyértelműen bejött neki, ha annak lehet nevezni, ami inkább már mézes tej és nem kávé. Majd belekóstolt a különböző országok ínyenc kávéiba. Volt, amelyik fúj volt, a másik meg a nyami. A túl fűszereseket feltűnés nélkül visszacsurgatta a pohárba, és elém tolta, (mert ugye nincs kidobálás nálunk) az édes, fagyis, krémes, tejszínhabosokat pusztította. Megtaláltam a kulcsot a szívéhez. Na persze az igazit már évekkel ezelőtt, de a kávékulcsot is végre elforgathattam.
5. A fekete teszt
Felvirradt A nap. Sokadjára. Bár a kávécsodák ugyan elnyomták a kávé valódi, testes ízét, de édes világukkal megszeretették magukat, ám a fekete teszten nem ment át a kotyogós meg a gépi kínálat. Csak egy vödör mézzel vagy egy liter tejjel.
Ezért a harmadik fekete teszten igazi, frissen darált kávéval próbálkoztam. Csak kóstold meg milyen az igazi. Belenyalt, elförmedt, közölte, hogy az anyám sem szeretett, amit én is tudok. Visszaváltottam egy fokozatot, borítottam bele cukrot. Kevéssé rándult össze olyan ráncosra az arca, mint egy bulldognak. Végül nem maradt más lehetőség. Felöntöttem tejjel. Finomat főztem. – ahogy szokta mondani arra, ha valami finomat rakok elé. Nem egészen volt az a végeredmény, amire számítottam, de összességében így sem rossz. Megkedvelte a kávét.
Forrás / Fotó: Bigstock.com