25 júl Anya lemegy kávéért – két gyerekkel
Nálatok milyen a bevásárlás a gyerekkel?
Rendszerint megkapom, hogy nekem milyen könnyű: csak otthon vagyok a gyerekkel! Mégis az átvirrasztott éjszakák után reggel az az első gondolatom, hogy meghalok, ha most azonnal nem ihatok egy jó nagy adag bögre kávét. Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy ilyenkor tényleg az ágyba hozzák az imádott tejeskávém. Viszont ugye nem feneketlen a kávézacskónk, így, ha kifogy, muszáj nyakamba venni a várost a gyerekekkel. Ami nekik egy jó móka, míg nekem – a mozgássérültnek – szinte egyenlő egy lehetetlen küldetéssel.
Már otthon, az öltözéssel kezdődik!
Otthon egész nap lehetünk szakadt pizsiben, vagy egy triceratopsz jelmezben, de azért utcára csak nem lépünk így ki. A négyévesem viszont ragaszkodna hozzá. Ő utál öltözni, addig is inkább a tévét nézné, meg különben is várjuk már meg a mese végét. Természetesen reklám nélkül jön az egyik után a másik. Legalább félóra, míg rá tudok varázsolni egy egymáshoz illő pólót és nadrágot, de mire végre elindulnánk, fogalmam sincs, hogyan csinálja, de a ruhái olyan maszatosak, mintha már napok óta ezt viselné. Na jó, gyerek, sóhajtva legyintek, de már nem kezdem újra az egész procedúrát. A kicsivel nincs gondom, őt még nem érdekli, mit adok rá, csak vigyorog, és még indulás előtt enni kér. Én meg egyre inkább egy kávét, de nincs! Hálát adok az égnek, hogy a ruháim még csak a széken várakoznak, így nem kell attól tartanom, hogy tejfoltosan lépek ki az ajtón. Szülés után hamar rájöttem, hogy a gyerekekkel kezdjem az öltözködést, mert különben én is úgy néznék ki, mintha valamelyik horrorfilm túlélője lennék.
Kapjuk elő a babakocsit!
Az első emeleten lakunk, nincs lift, de még egy tároló sem, ezért a babakocsit az autónk csomagtartójában tartjuk. A kicsit karikáskendőben magamra kötöm, fogom a táskám és a nagy kezét, majd lemegyünk. Persze a lépcső jó játéklehetőség, bár a csiga is gyorsabb ilyenkor nálunk: a kovácsolt vas korlát rácsozatán lépegettünk egyesével lefelé. Mielőtt kiveszem a babakocsit, a kicsit beültetem a hátsó ülésen a hordozóba, amivel együtt fogom ráhelyezni a vázra. Sértődötten sírni kezd, csak akkor hallgat el, ha már tologatom. Közben félszemmel a nagyra figyelek, aki biztosan megtalálja az egyetlen pocsolyát a parkolóban, és rögvest páros lábbal bele is ugrik. Újabb folt a ruháján. Rám tör a vágy, hogy azon nyomban egy igazi ír kávét hörpintsek fel, ami felvértez a további próbatételekre.
Mentőövként jöhet a mézesmadzag!
A fiam makacs teremtés, aki éppen a dackorszak kellős közepén jár. Emiatt néha igencsak kínos helyzetekbe kever. Ezeket sokszor ki tudom védeni, ha elhúzom előtte a mézesmadzagot, azaz megígérek neki valamit, amire nagyon vágyik – legalábbis abban a pillanatban. Általában a fagyi mindig bejön: „Ha jó fiú leszel, hazafelé ehetsz egy-két gombóccal.” Vagy éppen többel, attól függően mennyire fontos az együttműködése, esetleg nekem egy jegeskávé. Oké, nem a legjobb módszer, de legtöbbször beválik még arra is, hogy útközben ne akarjon ajándékboltokba besasszézni, vagy éppen mindenfajta csokit összevásárolni – persze nem kávés étcsokit kérne. Hiszen most is célirányosan kávéért megyünk! Azért pluszban ez is, az is bekerülhet a táskánkba, neki is legyen jó napja alapon: ha úgy látom jónak, kaphat egy kürtöskalácsot, vagy benézhetünk a játékboltba, ahonnan valami aprósággal távozhat. Viszont ilyenkor is a következetesség a legfontosabb! Tudni kell, mit lehet megengedni, s mit nem.
Az egész város egy nagy hatalmas játszótér!
A gyerekek fantáziája korlátlan. Mindenben meglátják a varázslatot, a szórakozást, a játékot. A Combino nem más, mint egy hosszú kígyó, aminek a hasában utazunk, miközben a színes autókkal versenyzünk. A kapubejárók tökéletes helyszínek az ijesztgetésekhez. A kör alakú szökőkút pedig a fogócskázáshoz. Milyen jó mulatság kitolni anyuval, aki a babakocsit tolva közelít, míg én elfutok a másik irányba!” Átfut az agyamon, hogy a reggeli italom koffeinmentes kávéból készült, aztán rájövök, hogy most leginkább semmilyenből! A boltok polcai között pedig szuperül lehet bújócskázni, vagy mások legnagyobb örömére kihasználni a hely akusztikai adottságait és a visszhanggal versenyezve kiabálni. Mindeközben a hajam égnek áll, s nem győzöm hajtogatni: Ne fuss, nem érlek utol! Ne bújj el, nem talállak meg! Ne nyúlj hozzá, törékeny! Vigyázz, nézz körül! Halkabban!
Legyünk kreatívak, de leginkább türelmesek!
Szóval a gyerekekkel a vásárlás nem csupán abból áll, hogy beszaladunk, választunk egy finom kávéfajtát, mondjuk valamilyen ízletes blendet. Sokkal inkább abból, hogy eljátszatjuk velük az egész folyamatot. Nálunk a nagy húzza a kosarat, ő választ, természetesen olyat, amit egyébként is megvennék, ő pakol fel a pénztárnál a futószalagra. Így azt is kiküszöbölöm, hogy felesleges dolgokat is megvetessen. Amennyiben mégis szeretne valamit, akkor rákérdezek, melyik a fontosabb, ez vagy az előre beígért fagyi. S csak reménykedek, hogy olcsóbban úszom meg.
Ne törődjünk az idővel!
Akármilyen közel van az üzlet, nem lesz egy ötperces program. A gyerekek szeretnek közben nézelődni, meg-megállni, ha valami érdekeset látnak, vagy épp leállni beszélgetni az utcán virágot áruló nénikével. Az óvodásom annyira jól érzi magát ilyenkor, hogy végtelenségig tudná nyújtani a kiruccanásunk. Tehát érdemes nekünk is úgy tekinteni az egészre, mint egy szórakoztató programra a gyerekekkel, ami után – valamikor – megihatjuk a jól megérdemelt élénkítő italukat, amiért elindultunk néhány órával ezelőtt.
szerző: Viv // Beülős
Képek forrása: www.bigstockphoto.com