01 júl Kávé és a szerelem íze hasonló?
Ilyen, az ezer ízű szerelem
A jó kávé ismérvei Talleyrand francia filozófus szemével: “Fekete, mint az ördög, forró akár a pokol, tiszta, mint egy angyal, édes, miként a szerelem.” Lehet tiszta fekete, habos, szirupos, mézes, édes, kesernyés, fűszeres, nagy, kicsi, hideg, meleg, fahéjas, öntetes, karamellás, csokis, szexi, szenvedélyes. Olyan kávébarna hely, ahol a csók érzéki, a fagyi gombóc lágy és a szerelem beteljesül. Aki mindenhogy kóstolta az tudja, hogy a kávé és a szerelem nem is oly különbözőek.
Óvodásként talán úgy vélted, hogy erre nincs is szükséged? Kávézni csak a felnőttek szoktak szenvedéllyel. Ám pár évvel később nagyobbra nőttél és újra érdeklődni kezdtél a kávé bűvös íze iránt. De akkor még nem értetted. 11 évesen még korai lett volna kipróbálni. Később már többször izgatta a fantáziádat a fekete nedű, így aztán azon kaptad magad, hogy nem tudtál neki ellenállni.
A sötét csábító
Lehetne akár Zorro, de te most nem Antonio Banderasra gondolsz. Tudod, hogy a feketekávé csak egy ital és semmi több. Elvégre kedvenc feketéd is lehet épp olyan keserű, mint egy reggeli veszekedés a „miért nem hajtottad le a wc deszkát, tudod, hogy utálom” féle morgolódás. Vagy forróvérű és szenvedélyes, mint egy közös összebújás? Így már jobban hangzik. El kell ismerned, hogy a „csábítást” a velenceiek találták fel és gomba módra szaporodik. Egy kis mámor nem baj, ha elárasztja a feketét. Maximum a Sátán sötét arcát látod benne, de mivel a benned üzekedő vér nem válik kávéhabbá, így teljesen ledönt a lábadról elfojtva a kezedből lehulló kávéscsésze csörömpölésének zaját.
A kávét jól ismered, de mi a szerelem? Fogod-e tudni valaha is pontosan? Mámor? Megszállottság? Vágy? Szenvedély? Ilyesfajta szavakkal definiálod az extázist, amit előbb-utóbb mindenki átél valamilyen formában. Ezzel együtt jár, hogy szerelmi bánatodban egymagad görnyedsz az egyetlen biztos ponthoz az életedben: a kávéhoz. A a kávé nedűje messzire űzi a bánatot, azt a keserű szájízt, amit kivételesen nem a ristretto okoz.
Lássuk világosan a feketét
A szerelem nagyon hasonlít a kávéhoz. Hogy miért? Lássuk csak, elsőre mind édes, szép, elegáns pohárban, kacér habbal. Hogy a pajzán fahéjat a tetején ne is említsd! Minden szép és jó. A pillanat már-már mámoros, mikor a hab olvadni kezd. Te jó ég, de máris? Nyald le, gyorsan! De a pillanat tovaszáll, a tejszínhab meg már a múlté. Rendbe akarod hozni, de a cukor is elfogyott, meg aztán már amúgy sincs kedved helyrepofozni. Az a sok macera és bíbelődés! Inkább hagyod a fenébe! Lezárhatnád ezt a dolgot, de már megszoktad ezt az ízléstelen, fanyar ízt.
Előbb-utóbb elfogy minden buja és kéjes érintés, a reggeli összebújás, csók fogmosás előtt. Már inkább csak gyorsan megiszod a ristrettót, pedig feketén annyira nem is szereted, de jobb, mint a párod szájszaga. Lehet, hogy már három napos is megvan a ristrettód, de nem számít. Fogod a bögrét és beledobod a mosogatóba a többi szennyes közé. Majd elmossa a jóindulat.
Ekkor váratlan dolog történik. Felfedezel valami rendkívülit és hazaviszed. A söröd lett a partnered. Frissít, stimulál, kissé zord, de imádod a testét, van benne valami. Nem kell sok hozzá és ebből máris szerelmeskedés lesz. Az udvarlás részét most kihagyod, nincs lágy tejszínhab, forróság és csípős fahéj. Most csak az előzmények nélküli hideg hűsítő, ami csillapítja a szenvedélyed.
Képek forrása: www.bigstockphoto.com
Szerző: Porcza Bíborka